8-13 éves korosztály Print

Felelős: Berke Anna

Kik vagyunk?

Mi vagyunk azok a 8-13 éves gyerekek, akik a vasárnap délelõtti istentisztelet alatt a középső alagsori teremben gyűlünk össze. Amikor mind jelen vagyunk, akkor létszámunk 25.

Mivel foglalkozunk?

Szeretünk énekelni, olykor gitárkísérettel is, bibliai történeteket hallgatunk, ezekről beszélgetünk. Kérdéseink születnek, véleményünk van, amit ki is fejezünk. Együtt imádkozunk a következő hétért, családjainkért, a betegekért és egy Dennis nevű kisfiúért. (Őt a Dorcas Szervezet közvetítésével úgymond örökbe fogadtuk. A feladatunk abból áll, hogy rendszeresen imádkozunk érte es anyagilag is támogatjuk őt.) Ha időnk marad, játszani szoktunk.

Szeretettel várunk minden gyereket, aki be akar kapcsolódni ebbe a csoportba!

Utolsó módosítás: 2010.11.24