Élő közvetités
FŐMENÜ
VÍZIÓ
Isten országát örömmel építő nyitott közösség.
Ki olvas minket?
We have 8 guests online
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Kolozsvár-Tóvidéki Református Egyházközség
Karácsonyi örömhír Print

“ … üdvözítő született ma nektek.” Lk 2, 11.

Számunkra Isten nemcsak a fölfoghatatlan Mindenható Isten akar lenni, hanem ember is. Ebből neki semmi haszna nem lett, erre neki nem volt szüksége – ezt a csodát értünk tette!

Nektek – nem kérdi kik vagyunk, értjük-e a bejelentett hírt vagy nem, jó és vallásos emberek vagyunk-e vagy nem.

Mi vagyunk azok, akikért ez történt!

Az Úr angyala – például e karácsonyi üdvözlet által is – rád mutat, és azt mondja: neked!

E híradás valamennyiőnket érint – mindnyájan együtt kapjuk az ajándékok ajándékát Jézus Krisztust, Üdvözítőnket.

A gyülekezeti élet minden időben és minden helyen ezen a földön az Üdvözítővel való közösségből bontakozik ki és áll fenn. Ott ahol nincs személyes kapcsolódás az Üdvözítővel, ott nincs közösség egymással sem, és ahol nincs közösség egymással, ott nincs közösség az Üdvözítővel sem. Egyik nincs a másik nélkül. A tóközi gyülekezetünk sem létezhetne a Megváltó Jézus Krisztussal való kapcsolatunk nélkül. A reformáció 500. esztendejébe lépve, jertek és erősödjünk a Vele és az egymáshoz való kapcsolódásunkban.

Áldott karácsonyi ünnepeket és élő reménységgel áthatott új esztendőt kívánunk,

Kozma András                                            Szakács Levente

Visky Péter                                                  Veres Csaba

lelkipásztorok                                              gondnokok

 

A KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR ISTENTISZTELETEINEK RENDJE - 2016

December 11. advent III. vasárnapja

10:00 – Adventi Zenés Istentisztelet és

adventi vásár és szeretetvendégség

 

December 18. advent IV. vasárnapja

10:00 - Istentisztelet

 

December 19-20. 18:00 óra: Karácsonyra előkészítő istentiszteletek

December 21. 18:00 óra: Tálentum Református Iskola karácsonyi ünnepélye

December 22-23. 18:00 óra: Karácsonyra előkészítő istentiszteletek

December 24. Szenteste

17:00 – gyermekeink karácsonyi köszöntője

18:00 – karácsonyi áhitat (templom alagsorában)

December 25. karácsony I. napja

10:00 és 17:00 órától úrvacsorás istentiszteletek

17:00 - Úrvacsorás istentisztelet a Fébé Otthonban

December 26. karácsony II. napja

10:00 – Istentisztelet

17:00 – Istentisztelet (a templom imatermében)

December 27. karácsony III. napja

10:00 – Istentisztelet

19:00 – Karácsony a Béta Caféban

December 31.

18:00 – Óesztendei istentisztelet

2015 Január 1.

10:00 – Újesztendei istentisztelet

Utolsó módosítás: 2016.12.12
 
Reformációt ünnepelve - 2017 Print

Egyedül ...

A református elvek megéléséhez bátorság kell. Ezelőtt négy évvel nyáron gyülekezetünk ifjai az érdligeti testvérgyülekezet ifjaival együtt többek között Eger várát is meglátogattuk. Meghökkentő látvány fogadott, amikor beléptünk a múzeum terébe: a falon ott volt Dobó István saját maga által kitűzött koporsója. Saját létbátorsága belefoglalta a nemlétet, s ez kollektív bátorsággá vált. Azt hiszem, ilyen végleges lenni vagy nem lenni kell ahhoz a bátorsághoz, hogy a prófétai Lélek szóljon általunk.

Október vasárnapjait a reformátori elveknek megfelelően neveztük el. Foglaljuk össze a négy kizárólagosság elvét Kodácsy Tamás Dunakeszi Református Gyülekezet lelkipásztor írása segítségével (ld. DISPUTA Facebook): “Az igazi kérdés az, hogy tehetünk-e valamit Krisztus, a Szentírás, a kegyelem, a hit mellé? A sola a maga kizárólagosságával nem más, mint lehántás, megtisztítás, definitív egyértelműsítés. Olyan, mint amikor a próféták felemelték szavukat Izraelben a mellékes bálványimádás ellen, a törvény kijátszásának kiskapui ellen, az önmegváltás módszerei ellen, a tisztességtelen alkuk ellen.


  • A szószéki beszédek – amelyekkel célzottan sok embert szólíthatunk meg – valóban igehirdetések-e? Nincsenek-e tele elvárt mondatokkal, mesterkedő fogásokkal, kényszeres ablakokkal, kivezető bevezetésekkel, lényegvesztő befejezésekkel? Nem kellene csak az evangéliumot hirdetni? Sola Scriptura!
  • Miért törekedünk arra, hogy az igehirdetést az állam tartsa fenn? Tudjuk-e Isten Igéjét a politikától, hatalomtól, pillanatnyi érdekeinktől függetlenül hirdetni? Egyedül Krisztust? Solus Christus!
  • A kortárs óriáscédulák elemi szorongást váltanak ki belőlünk, létünk és életünk értelmét illetően: félünk a bizalmatlanságtól, amikor balról bizalmat kínálnak, félünk a kiszolgáltatottságtól, amikor jobbról védelmet kínálnak, félünk az értékvesztéstől, amikor mindenki moralizál. A félelmetes tudatában tudunk-e bátran ráhagyatkozni a kegyelemre, csak is a kegyelemre? Sola Gratia!
  • Mivel keveredik még a hitünk, amikor számítgatásokkal rövid távú érdekeket tartunk szem előtt, amikor az átvett intézményekkel, vagy az iskolai hittanórák által tartjuk fenn magunkat ahelyett, hogy a gyülekezeteink lennének a fenntartók? Miért nem irtunk ki minden politikai, emberi protekciót a reménységünk bizonyossága, a hitünk mellől? Sola Fide!


Hamarosan újra vissza kell mennünk az elemi kérdésekhez, mert nem lesznek udvarias gesztusok, alkuk, intézmények, nosztalgikus eszmék, amelyekben bízhatunk. Amikor eltűnnek a sallangok, csak a Szentírásra fogunk figyelni, eltűnnek a kitüntetések, és csak a kegyelemre hagyatkozhatunk, eltűnnek az eredmények és csak hitből élünk, eltűnnek a nagy hatalmú mediátorok, és csak a megöletett Bárány jár közben, és semmilyen más belső, zárt cél nem mozgat, csak Isten dicsőítése. Akárhogyan is, már most is felkészülhetünk erre, magunkkal kezdve: kérdezzük magunkat őszintén a reformátori kizárólagosságról, a protestáns princípiumról.”

Utolsó módosítás: 2017.11.02
 
KERESZTKÉRDÉSEK/ALPHA-klub 2013/I Print

Asztali beszélgetések

Február 10 (vasárnap) – 18:00 óra

A kereszténység unalmas, hazug és elavult?

1. Február 14.            Kicsoda Jézus? (19:00)

2. Február 21.            Miért halt meg Jézus? (19:00)

3. Február 28.            Hogyan lehetek biztos a hitemben? (19:00)

4. Március 14.           Miért és hogyan olvassam a Bibliát? (19:00)

5. Március 21.           Miért és hogyan imádkozzam? (19:00)

6. Március 28.         Hogyan vezet minket Isten? (19:00)

7. Április 4.               Hogyan állhatok ellene a gonosznak? (19:00)

8. Április 10. Miért és hogyan beszéljek másoknak Jézusról? (19:00) 

9. Április 13-14. Csendeshétvége: A Szentlélek

10. Kicsoda a Szentlélek?

11.                         Mit tesz a Szentlélek?

12.                          Hogyan telhetek be Szentlélekkel?

13.                          Hogyan hozhatom ki a legtöbbet az életemből?

14. Április 18.     Isten ma is gyógyít? (19:00)

15. Április 18. Mi az egyház? (19:00)

Utolsó módosítás: 2015.12.19
 
OKTÓBER 23. – EGY BOLDOG NAP Print

Göncz Árpád emlékének ajánlom

Egy boldog napra emlékezünk most, október 23-án, az 1956-os magyar forradalom napján. Kivételes, egyetlen pillanattá formált összesűrűsödése a szenvtelen történeti időnek, egyetlen pillanat, mondom, amely a szó legnemesebb értelmében történelemmé lett, mert a szabadságot mint az emberiesség leglényegét mutatta meg és tette valóságossá, minden emberi különbözőségtől függetlenül, sőt kifejezetten ebből merítve iszonyatos erejét.

A naptári adat a maga rendjén a múltba hull, a pillanat azonban, mely az örökkévalóságot mintázza, sohasem. Hátat lehet ugyan fordítani neki, kétségbe lehet vonni időszerűségét, sőt meg is lehet tagadni, de eltűnik-e attól a föltámadt tenger, hogy nem veszünk róla tudomást? Gyermekek és felnőttek, nők és férfiak lelkében teljesedett be, azokéban, akik 1956-ban fölkeltek és a Kossuth Lajos téren rájuk terülő sötétségben hazug, a valóságot elfedő újságokból rögtönzött fáklyákat gyújtottak és attól kezdve nem álltak el a demokratikus köztársaság eszméitől. Alig pislákoló lángok, füstölgő mécsesek – a rettenetes fényesség, kikerült, íme, a véka alól és minden kétséget kizáróan megmutatta, hogy a szabadság mindannyiunk igaz valója, és hogy, ami most igazán jelentősnek tűnik itt Kolozsváron is, csak egyenlő emberek közös tetteként válthatja be önmagát. Szétrobbanó szeretet és társadalmi szolidaritás, ünnepélyesség és tettvágy, valamiféle, az ország határain átcsapó nagyság megsejtése; hullámzó embertömeg, de mindenki személyes ismerős – valami hasonlóra vágyunk az úgynevezett békeidőkben is, arra tudniillik, hogy valóságos tartalma legyen annak a szónak, hogy közjó, amiben, nos erről van szó, ne részesítsen bennünket senki, mert mi magunk akarjuk egymást részesíteni belőle, szabadon és korlátozások nélkül. Egy szó, nép, amit alig merünk kimondani, 1956 megtisztított szava, és a hozzá tapadó népakarat, ennek a közvetlensége és minden kisajátításnak ellent álló valósága.

Nem félni, lehetőleg sohasem, de legalábbis engedni, hogy a cselekvő szeretet kiűzze szívünkből a félelmet, hogy felelősen gondolkodó és cselekvő autonóm civilekként releváns politikai tetteket hajtsunk végre, megértve és elfogadva, hogy nincsenek kis és nagy tettek, jelentéktelenek és rangosak, mert mi magunk vagyunk jelen bennük és ők bennünket jelentenek, márpedig önmagunk hozzáadása a közösségünk és, bizony, a világ egészének életéhez múlhatatlan és boldog emberi kötelességünk.

Vajon mára, amikor egészen új félelmek terrorja alatt élünk, valóban eljelentéktelenedett, sőt talán ki is hunyt 1956 szelleme?

Demokratikus köztársaság, mondtam korábban: veszélyes, csaknem idegenül hangzó szószerkezet. 1956-ot az én nemzedékem nem élte meg, arra viszont jó szívvel gondolhatunk, hogy talán éppen a forradalom iránti szerelemből fogantunk, de még eltökéltebben emlékezhetünk arra, hogy az 56-os forradalom 1989-ben lépett a maga krisztusi korába, hogy megvalósítsa mindazt, amit az önkény, a nagyhatalmi önérdek és vakság módszeresen vérbe fojtott. És itt ez a szó, hogy demokrácia: 56 és 89 szava ez is, amiről napjainkban a demokratikus úton választott politikusok egyike-másika mint a politikai célkitűzések hathatós megvalósítása élőtt tornyosuló akadály tesznek egyre gyakrabban említést.

Kettészakadt ország, megátalkodott szembenállás, törzsi-ideológiai háborúk – holott nem a feltétlen, hatalmilag meg végképp ki nem kényszeríthető egyetértésre kellene törekednünk, elég volna, ha szabad civilekként, mint azok az elképesztően szép arcú ismeretlenek a forradalom fekete-fehér fényképein, akik 1956 október 23-án egymásba karolva örültek a másik ember közelségének, nos az ő példájukat követve tennénk nyilvánossá a másikétől eltérő véleményünket jogról és biztosnágról, hagyományról és progresszióról, nemzetről és Európáról, a részletező és felelős beszélgetés, nem utolsó sorban pedig egymás meghallása és meghallgatása fontosságában bízva. Milyen boldogan „európáztunk” a 90-es években, nekünk meg, kisebbségben élőknek az Európához való tartozás kifejezetten a világ kinyilását jelentette, most meg milyen könnyen mutatkozunk hajlandónak hátat fordítani és bezárkózni, amikor az emberiesség és szolidaritás helyzetei elé vagyunk állítva.

Nem hiszem, hogy volna olyan kihívása a korunknak, mely a szabadságunk feladása árán volna megvalósítható, de nem hiszem azt sem, hogy szabadságunkból, és nem önzésünkből fakad a szegények és marginalizáltak, a gyöngék és kitaszítottak, menekülők és idegenek előtti bezárkózásunk. „Idegen voltam és befogadtatok engem” – mondja a kereszténység alapítója, a názáreti Jézus, akit másutt meg „egyetlen idegenként” nevez meg a Szentírás, ez a tüneményes elbeszélés-gyűjtemény, amin a nyugati civilizáció alapszik.. A szeretet feltétlen parancsával szemben mintha bizony mindannyian migránsok és konok menekülők volnánk, riadtan és kétségbeesetten értékeket védelmezünk, jóllehet saját elveink feladása árán, amelyek közé az idegenek és vándorok befogadásának parancsa is hozzá tartozik, lehetetlen megőrizni bármit is, mert önmagunkat számoljuk fel, menthetetlenül. Hátat fordítani vagy pusztán szociális-anyagi kérdésnek felfogni az idegenek befogadását: mindkettő szellemi identitásunk elárulását jelenti. Veszélyes méreteket öltött és tovább növekszik Európában a gettósodás, mondjuk, és igazunk van, de a kérdés alapvetően mégis az, hogy van-e egyáltalán mihez asszimilálódni, amennyiben önazonosságunk és a sokunknak oly becses európai kultúra centrumába a jólét bálványát helyeztük, amely a tehetősek kiváltságos helyzetét jelenti és az egyenlőtlenséget és esélytelenséget mélyíti el, és ez alól természetesen Kelet-Európa sem kivétel. Nekünk nem szükséges menekülteknek vagy bevándorlóknak lennünk, hogy ne tapasztalnánk meg például a korrupció mindent eluraló és megfojtó hatását, miközben az oktatás vagy az egészségügy a leghátul szerepel a prioritások listáján. Alig ismerek olyan erdélyi magyar vagy román családot, amely ne tartaná számon a saját menekültjeit Nyugat-Európában vagy a Tengeren túlon, azokban a családokban viszont, ahol a gyermekek még nem nőttek fel, ugyanúgy a gazdag Nyugat számít egyetlen elfogadható otthonnak, holott nem élünk polgárháborús viszonyok között.

Hirtelen nyomasztó lett, amire olyannyira vágyakoztunk, a világ egészének a hozzánk való közelsége tudniillik. Mindannyian idegenek és vándorok lettünk, saját szellemi-intellektuális identitásunk pedig váratlanul túlontúl nagy tehernek mutatja magát, hogy tudniillik a méltányosság és egyenlőség, a szeretet és a szelídség vallásából volnánk valamennyien, és ez a spirituális eszmerendszer a Felvilágosodás korában ültetődött át a társadalmi élet hétköznapjaiba, a bennünket önmagunk őrületeitől, az időről időre feltörő diktatúra utáni vágyunktól például megvédő intézményrendszer formájában. Mi csak azok lehetünk, akik vagyunk, és akikké egyre inkább lennünk kell: józan demokraták, akik nem hihetik egyetlen pillanatra sem, hogy valaki más, esetleg mások gondolkozhatnak és oldhatják meg életünk dolgait helyettünk.

1956 október 23., ez a boldog őszi nap az emberi lelkeben szétáradó fényével kiűzte az önzést, kiűzte a kicsihez, az egyre zsugorodó, lehet, hogy már ki is üresedett értékeinkhez való vak ragaszkodást, szembefordított bennünket a magunk kicsinyességével és visszavezetett a szabadság és szolidaritás mindig nagy, méltóságos tettéhez. Amikor tehát a magyar forradalom nagyszerű napjára emlékezünk, el is kötelezzük magunkat egyszersmind, hogy bátorságából bátorságot, önfeláldozásából önfeláldozást, sodró szeretetéből szeretetet és boldogságából boldogságot merítünk, hogy ne váljunk a magunk és mások szabadságának árulóivá. Józan demokraták, a világ életének egészére tekintő felelős patrióták – ez a mi örökségünk. És mert valódi örökség, nemcsak mögöttünk a múltban, hanem előttünk is áll, egyetlen feladatként.

Kolozsvár, 2015. október 23.

Visky András

Elhangzott 2015 október 23-án Kolozsváron, az 1956-os forradalomra emlékező hivatalos ünnepségen.

Utolsó módosítás: 2015.11.04
 
Képesbeszámoló gyülekezetünk 40 éves évfordulójáról Print

Utolsó módosítás: 2017.10.16
 
«  Start  Prev  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  Next  End  »

Page 10 of 37
NAPI IGE
"Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsid 12,1b
Hírek

2020 April 10
2020 January 10
2019 December 13
TÓKÖZHÍR
Újdonságok