Élő közvetités
FŐMENÜ
VÍZIÓ
Isten országát örömmel építő nyitott közösség.
Ki olvas minket?
We have 10 guests online
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Advent a Családban
Beszámoló

ADVENT A CSALÁDBAN címmel ifjúházasok találkozóját éltük át dec. 4-6. között a zutori ifjúsági központban. Nagyszerű beszélgetések alakultak ki a fiatal édesapák és édesanyák közösségében: az, aki várakozásainak bizonyos pontjain rezignáltan megállapítja, hogy "nincs emberem", magamra maradtam - tegye fel önmaga számára a kérdést: van-e Istenem? A kérdéssel való őszinte szembesülés eredményeképpen "lábra állok", elindulok a másik felé, s csodák csodájára közösségre lelek. Isten nem magányosan létező Isten, gyermekei sem élhetnek elszigetelten.

vp

Képesbeszámoló:

Utolsó módosítás: 2015.12.17
 
KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR - 2015
Hírek

A KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR ISTENTISZTELETEINEK RENDJE

December 13., advent III. vasárnapja

10:00 – adventi zenés istentisztelet

Adventi vásár és szeretetvendégség

20:00 – Shoebox for song (Sapientia – Tordai u. 4. sz.)

December 20. advent IV. vasárnapja

10:00 – Istentisztelet

Adventi vacsora – 18:00 óra

December 21-23. között – 18:00 Karácsonyra előkészítő istentiszteletek

December 24. Szenteste

17:00 – vallásórás gyermekeink karácsonyi köszöntője

18:00 – karácsonyi áhitat (templom alagsorában)

December 25. karácsony I. napja

10:00 és 17:00 órától úrvacsorás istentiszteletek

17:00 - Úrvacsorás istentisztelet a Fébé Otthonban

December 26. karácsony II. napja

10:00 – Istentisztelet

17:00 – Istentisztelet (a templom imatermében)

December 27. karácsony III. napja

10:00 – Istentisztelet

December 31.

18:00 – Óesztendei istentisztelet

2015 Január 1.

10:00 – Újesztendei istentisztelet

Utolsó módosítás: 2015.12.15
 
"Mondd el a történeted" előadássorozat november 23-28. között
Hírek

Az elhangzott előadások meghallgathatóak itt.

Utolsó módosítás: 2015.11.24
 
A szentek közössége - 2015 október 28
Hangos

Az alsóvárosi református templomban elhangzott istentisztelet.

A szentek közössége, Visky Péter

Utolsó módosítás: 2015.11.05
 
A tóközi Alpha-klub áldásai
Beszámoló

Az évenként kétszer megszervezett Alpha-klub tevékenysége az idei őszivel együtt immáron a tizedik sorozatot teszi ki. Templomunk alagsorában 2010 őszén indult az első, s azóta az asztali beszélgetéseken eddig összesen kilencvenketten vettek részt. A még tartó Alpha-sorozat igen fontos különbséggel tér el a többitől: a tizenegy beiratkozott személy közül négyen a csütörtök esti találkozásainkat konfirmációjukra való felkészülésüknek is tekintik. Ha Isten megsegít, gyülekezetünkben nov. 22-én nyíltan megvallják hitüket, majd ezt követően, advent első vasárnapján a fogadalomtételüket követően az úrvacsora sákramentumában részesülnek.

Az Alpha-sorozat egyik konkrét gyümölcse a Béta Café csoport, melynek tagjai kedd esténként rendszeresen találkoznak, és a már megkezdett beszélgetések folytatódnak elmélyültebb formában, valamint a különböző diakóniai jellegű szolgálatokban való részvállalásban is élénken jelen vannak (pl. két kárpátaljai rászoruló család rendszeres anyagi támogatásban való részesítése).

Ha már összegzésnél tartunk, feltétlenül meg kell említsük, hogy ez év elején egy kihelyezett Alpha-sorozat is létrejöhetett. Igen, kihelyezettre sikeredett, ti. Csiszér Balázs és Halmen Balázs a legutóbbi Kenya-projektjüket arra is fölhasználták, hogy a Ruzinga-szigeten (Viktória tó) özvegyasszonyokból (férjeiket az AIDS betegség vitte el) álló csoportnak egy hét részes keresztkérdések-sorozatot tartottak. Ez esetben a gazdagon megterített asztal hiányzott, azonban a sorozat végén a csoport tagjai egy-egy zsák lisztet kaptak.

A reketói Alpha-csendeshétvégére (okt. 24–25) a volt alphásokat is meghívtuk. Jó volt együtt lenni, és fölfrissíteni fölismerésünk: szükségünk van arra, hogy a Krisztus-testben az egymáshoz való tartozásunkat gyakoroljuk. Részletek a 10-ik alpha sorozatról.

vp

Utolsó módosítás: 2015.12.19
 
OKTÓBER 23. – EGY BOLDOG NAP

Göncz Árpád emlékének ajánlom

Egy boldog napra emlékezünk most, október 23-án, az 1956-os magyar forradalom napján. Kivételes, egyetlen pillanattá formált összesűrűsödése a szenvtelen történeti időnek, egyetlen pillanat, mondom, amely a szó legnemesebb értelmében történelemmé lett, mert a szabadságot mint az emberiesség leglényegét mutatta meg és tette valóságossá, minden emberi különbözőségtől függetlenül, sőt kifejezetten ebből merítve iszonyatos erejét.

A naptári adat a maga rendjén a múltba hull, a pillanat azonban, mely az örökkévalóságot mintázza, sohasem. Hátat lehet ugyan fordítani neki, kétségbe lehet vonni időszerűségét, sőt meg is lehet tagadni, de eltűnik-e attól a föltámadt tenger, hogy nem veszünk róla tudomást? Gyermekek és felnőttek, nők és férfiak lelkében teljesedett be, azokéban, akik 1956-ban fölkeltek és a Kossuth Lajos téren rájuk terülő sötétségben hazug, a valóságot elfedő újságokból rögtönzött fáklyákat gyújtottak és attól kezdve nem álltak el a demokratikus köztársaság eszméitől. Alig pislákoló lángok, füstölgő mécsesek – a rettenetes fényesség, kikerült, íme, a véka alól és minden kétséget kizáróan megmutatta, hogy a szabadság mindannyiunk igaz valója, és hogy, ami most igazán jelentősnek tűnik itt Kolozsváron is, csak egyenlő emberek közös tetteként válthatja be önmagát. Szétrobbanó szeretet és társadalmi szolidaritás, ünnepélyesség és tettvágy, valamiféle, az ország határain átcsapó nagyság megsejtése; hullámzó embertömeg, de mindenki személyes ismerős – valami hasonlóra vágyunk az úgynevezett békeidőkben is, arra tudniillik, hogy valóságos tartalma legyen annak a szónak, hogy közjó, amiben, nos erről van szó, ne részesítsen bennünket senki, mert mi magunk akarjuk egymást részesíteni belőle, szabadon és korlátozások nélkül. Egy szó, nép, amit alig merünk kimondani, 1956 megtisztított szava, és a hozzá tapadó népakarat, ennek a közvetlensége és minden kisajátításnak ellent álló valósága.

Nem félni, lehetőleg sohasem, de legalábbis engedni, hogy a cselekvő szeretet kiűzze szívünkből a félelmet, hogy felelősen gondolkodó és cselekvő autonóm civilekként releváns politikai tetteket hajtsunk végre, megértve és elfogadva, hogy nincsenek kis és nagy tettek, jelentéktelenek és rangosak, mert mi magunk vagyunk jelen bennük és ők bennünket jelentenek, márpedig önmagunk hozzáadása a közösségünk és, bizony, a világ egészének életéhez múlhatatlan és boldog emberi kötelességünk.

Vajon mára, amikor egészen új félelmek terrorja alatt élünk, valóban eljelentéktelenedett, sőt talán ki is hunyt 1956 szelleme?

Demokratikus köztársaság, mondtam korábban: veszélyes, csaknem idegenül hangzó szószerkezet. 1956-ot az én nemzedékem nem élte meg, arra viszont jó szívvel gondolhatunk, hogy talán éppen a forradalom iránti szerelemből fogantunk, de még eltökéltebben emlékezhetünk arra, hogy az 56-os forradalom 1989-ben lépett a maga krisztusi korába, hogy megvalósítsa mindazt, amit az önkény, a nagyhatalmi önérdek és vakság módszeresen vérbe fojtott. És itt ez a szó, hogy demokrácia: 56 és 89 szava ez is, amiről napjainkban a demokratikus úton választott politikusok egyike-másika mint a politikai célkitűzések hathatós megvalósítása élőtt tornyosuló akadály tesznek egyre gyakrabban említést.

Kettészakadt ország, megátalkodott szembenállás, törzsi-ideológiai háborúk – holott nem a feltétlen, hatalmilag meg végképp ki nem kényszeríthető egyetértésre kellene törekednünk, elég volna, ha szabad civilekként, mint azok az elképesztően szép arcú ismeretlenek a forradalom fekete-fehér fényképein, akik 1956 október 23-án egymásba karolva örültek a másik ember közelségének, nos az ő példájukat követve tennénk nyilvánossá a másikétől eltérő véleményünket jogról és biztosnágról, hagyományról és progresszióról, nemzetről és Európáról, a részletező és felelős beszélgetés, nem utolsó sorban pedig egymás meghallása és meghallgatása fontosságában bízva. Milyen boldogan „európáztunk” a 90-es években, nekünk meg, kisebbségben élőknek az Európához való tartozás kifejezetten a világ kinyilását jelentette, most meg milyen könnyen mutatkozunk hajlandónak hátat fordítani és bezárkózni, amikor az emberiesség és szolidaritás helyzetei elé vagyunk állítva.

Nem hiszem, hogy volna olyan kihívása a korunknak, mely a szabadságunk feladása árán volna megvalósítható, de nem hiszem azt sem, hogy szabadságunkból, és nem önzésünkből fakad a szegények és marginalizáltak, a gyöngék és kitaszítottak, menekülők és idegenek előtti bezárkózásunk. „Idegen voltam és befogadtatok engem” – mondja a kereszténység alapítója, a názáreti Jézus, akit másutt meg „egyetlen idegenként” nevez meg a Szentírás, ez a tüneményes elbeszélés-gyűjtemény, amin a nyugati civilizáció alapszik.. A szeretet feltétlen parancsával szemben mintha bizony mindannyian migránsok és konok menekülők volnánk, riadtan és kétségbeesetten értékeket védelmezünk, jóllehet saját elveink feladása árán, amelyek közé az idegenek és vándorok befogadásának parancsa is hozzá tartozik, lehetetlen megőrizni bármit is, mert önmagunkat számoljuk fel, menthetetlenül. Hátat fordítani vagy pusztán szociális-anyagi kérdésnek felfogni az idegenek befogadását: mindkettő szellemi identitásunk elárulását jelenti. Veszélyes méreteket öltött és tovább növekszik Európában a gettósodás, mondjuk, és igazunk van, de a kérdés alapvetően mégis az, hogy van-e egyáltalán mihez asszimilálódni, amennyiben önazonosságunk és a sokunknak oly becses európai kultúra centrumába a jólét bálványát helyeztük, amely a tehetősek kiváltságos helyzetét jelenti és az egyenlőtlenséget és esélytelenséget mélyíti el, és ez alól természetesen Kelet-Európa sem kivétel. Nekünk nem szükséges menekülteknek vagy bevándorlóknak lennünk, hogy ne tapasztalnánk meg például a korrupció mindent eluraló és megfojtó hatását, miközben az oktatás vagy az egészségügy a leghátul szerepel a prioritások listáján. Alig ismerek olyan erdélyi magyar vagy román családot, amely ne tartaná számon a saját menekültjeit Nyugat-Európában vagy a Tengeren túlon, azokban a családokban viszont, ahol a gyermekek még nem nőttek fel, ugyanúgy a gazdag Nyugat számít egyetlen elfogadható otthonnak, holott nem élünk polgárháborús viszonyok között.

Hirtelen nyomasztó lett, amire olyannyira vágyakoztunk, a világ egészének a hozzánk való közelsége tudniillik. Mindannyian idegenek és vándorok lettünk, saját szellemi-intellektuális identitásunk pedig váratlanul túlontúl nagy tehernek mutatja magát, hogy tudniillik a méltányosság és egyenlőség, a szeretet és a szelídség vallásából volnánk valamennyien, és ez a spirituális eszmerendszer a Felvilágosodás korában ültetődött át a társadalmi élet hétköznapjaiba, a bennünket önmagunk őrületeitől, az időről időre feltörő diktatúra utáni vágyunktól például megvédő intézményrendszer formájában. Mi csak azok lehetünk, akik vagyunk, és akikké egyre inkább lennünk kell: józan demokraták, akik nem hihetik egyetlen pillanatra sem, hogy valaki más, esetleg mások gondolkozhatnak és oldhatják meg életünk dolgait helyettünk.

1956 október 23., ez a boldog őszi nap az emberi lelkeben szétáradó fényével kiűzte az önzést, kiűzte a kicsihez, az egyre zsugorodó, lehet, hogy már ki is üresedett értékeinkhez való vak ragaszkodást, szembefordított bennünket a magunk kicsinyességével és visszavezetett a szabadság és szolidaritás mindig nagy, méltóságos tettéhez. Amikor tehát a magyar forradalom nagyszerű napjára emlékezünk, el is kötelezzük magunkat egyszersmind, hogy bátorságából bátorságot, önfeláldozásából önfeláldozást, sodró szeretetéből szeretetet és boldogságából boldogságot merítünk, hogy ne váljunk a magunk és mások szabadságának árulóivá. Józan demokraták, a világ életének egészére tekintő felelős patrióták – ez a mi örökségünk. És mert valódi örökség, nemcsak mögöttünk a múltban, hanem előttünk is áll, egyetlen feladatként.

Kolozsvár, 2015. október 23.

Visky András

Elhangzott 2015 október 23-án Kolozsváron, az 1956-os forradalomra emlékező hivatalos ünnepségen.

Utolsó módosítás: 2015.11.04
 
Jézus tévedett? - 2015, szeptember 06
Hangos

Igét hirdet: Horváth Levente

Bizonyságtétel: A szenvedés értelme - Simon Márta

Jézus tévedett? / A szenvedés értelme

Utolsó módosítás: 2015.09.11
 
Újkenyér
Hírek

Újkenyér a hálaadás ünnepe
2015. augusztus 27–30.

Jön majd olyan idő - így szól az én Uram, az Úr -, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására - Ám 8, 11.

Csütörtök (18.00 óra)       A megsokasított kenyér - Jn 6, 1–15
Péntek      (18.00 óra)       A megszegett kenyér - Péld 22, 9
Szombat   (18.00 óra)      Hálát adván megtörte - 1Kor 11, 24
Vasárnap (10.00 óra)      „Én vagyok az életnek kenyere!” - Jn 6, 48

Utolsó módosítás: 2015.11.23
 
Kárpátaljai élménybeszámoló
Beszámoló

Barabás Réka, gyülekezetünk tagja, a Kárpátalja Projek (KP) egyik ötletgazdája, élménybeszámolót írt két munkácsi család meglatogatása eseményéről. Július 11-12. között a Kolozsvár-Munkács/Munkács-Kolozsvár útvonal - nem kis izgalmak közepette - járhatónak bizonyult.

Az itt olvasható írás a segélyezés személyes mozzanatát hangsúlyozza, mely esemény, ha megtörténik - csodamód - az adakozó "meggazdagodását" jelentheti.

Utolsó módosítás: 2015.07.28
 
Radebeul-Lutherkirche betöltötte a 125. életévét
Beszámoló

Testvérgyülekezetünk, Radebeul Lutherkirche július első hetében születésnapját ünnepelte. Az egy héten át tartó ünepségen gyülekezetünket egy 17 fős csapat képviselte.

Első benyomásom az volt, mintha egy hangyabolyba csöppentem volna! Házigazdáink sürögtek- forogtak. Minden ízében összeforrt csapat benyomását keltették. Az ünnepi programok német óra szerint zökkenőmentesen pörögtek – s mi élvezettel engedtük magunkat általuk sodortatni.

Életemben először vettem részt orgona - és kórus koncerten. Felemelő élményben lehetett részem.

Másnap megfuttattak bennünket a Szászország-Svájc nemzeti parkerdőben, ahol bizony néha négykézláb tettük meg a meredek utat. Azonban, az útvonal végén fennséges táj tárult szemeink elé.

Wittenbergben, a reformáció városában az ifjabb Cranach festmenyeit eredetiben láthattuk. Luther házában voltak kiállitva. Maga a fejedelem ajándékozta a reformátornak. Ebben a városban töltötte élete legnagyobb részét, eleinte mint szerzetes, majd pedig mint férj és családapa.

Az egyházmegújító gondolatainak itt adott hangot, itt okította a szerte Európából hozzá érkező tanítványokat, és írta nagyhatású könyveit. Mikor egyik rendi elöljárója látta, hogy milyen buzgón tanulmányozza a Szentírást, így szólt rá: "Ejnye, ejnye Márton testvér, hát mi a csuda az a Biblia? A régi egyházi tudósokat kell olvasni; azok már kiszívták a Szentírás velejét és igazságait. Mert minden lázadást a Biblia idéz elő!" - s ez be is következett 1517 október 31 -én.

Wartburg várában, kényszerű fogsága idején kezdett bele Luther az Újszövetség fordításába, mely 1522-ben jelent meg nyomtatásban. Az Ószövetség fordítása 1534-ben jelent meg. Luther német Bibliája új lendületet adott a nemzeti nyelvű bibliafordításoknak, és a német irodalmi nyelv kialakítására is hatott.

Meglátogattuk a reformáció templomát is, melynek oltárát Cranach oltári képe diszíti. A szószék Luther prédikációinak színtere, a falak tanúskodnak az első német nyelvű misékről is, s így lényegében a reformáció anyatemplomának is nevezhetjük.

Városnéző túránkat a vártemplomnál fejeztük be, mely épp felújítás alatt állt. A híres kaput, melyre Luther annak idején kiszegezte 95 pontból álló protestálását, állványok, hálók és festékesdobozok vették körbe – a templom renoválás alatt áll.

Drezda városának látogatása kánikulában: a macskakövezettel burkolt utcácskák ontották magukból a forróságot. Ami nagy hatással volt rám az a város központját uraló Frauenkirche. Igazi memento-ként tekint a turistákra. Álmélkodtam azon, hogy a második világháború borzalmai mennyire elevenen élnek a németek öntudatában.

A radebeuli Lutherkirche prezsbitereivel is megismerkedhettünk.

Egy variet műsor keretében, mi a tóköziek a csárdásunkkal álltunk elő. Annak bemutatása után felkértük házigazdáinkat is, hogy velünk együtt ropják a táncot – bizony, alaposan megtáncoltattuk őket. Meglepett, hogy mennyire ismerik a társasági táncokat, a bulin fantasztikus érzés volt velük együtt keringőzni.

Az ünnepi hét a vasárnap délutáni istentisztelettel zárult, amit a házigazdákkal együtt egy közös piknik követett a radebeuli szőlősdomb tetején.

Köszönöm Istennek ezt a lehetőséget. Jó volt ezen a hosszú úton utazótársaimmal, gyülekezetünk tagjaival még jobban megismerkedni. Végül, de nem utolsó sorban, fordítóinknak is hálásak vagyunk: Kozma Andras tiszteletesnek és Kozma Annának.

Tóbiás Enikő

Képesbeszámoló:


 

Utolsó módosítás: 2015.07.23
 
Ifjúházasok tábora: Bucsin, 2015 júl. 2-5.
Beszámoló

Az Elköteleződés témakörében, szülők és gyermekek, egy hosszú hétvégét töltöttünk el együtt.

Miből táplálkozik a házaspárok egymás iránti elköteleződése? Milyen haszonnal jár az, ha elköteleződtünk egymás felé?

Tanúskodjanak a fotók az egymással eltöltött idő hangulatáról.

Utolsó módosítás: 2015.07.23
 
«  Start  Prev  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  Next  End  »