Hét szó, hét kiáltás

Földi életében Krisztus soha nem került ilyen közel hozzánk, az emberekhez, mint a kereszten. Itt mutatkozott meg a maga teljességében az ő embersége. Isten megengedte, és elfogadta Jézus maga is, hogy fölemeltessék a kereszten, és így alászállhasson hozzánk, közénk, az övéihez. Krisztus a kereszten semmit nem rejtett el emberségéből, gyöngeségéből, törékenységéből és halandóságából, hogy benne fölismerhessük emberi önmagunkat: gyöngeségünket, törékenységünket, halandóságunkat. Hozzá meztelenedett meztelenségünkhöz.

A kiáltozó Isten – ennek a hangnak a visszhangjai hasítják szét Nagypéntek egét. Elhagyatottsága teljes, erőtlensége botrányos, meggyötört teste iszonyatos: a megcsúfolható Isten Krisztus képében, a szemünk előtt, a kereszten, itt.

1.

Lk 23,32-34
Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-hegynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

Az első kiáltás: kiáltás a bocsánatért. Aki nem bocsátott meg, és akinek nem bocsátottak meg, nem tudja mit jelent a bocsánat fölszabadító, valóságos ereje. A megbocsátás hiánya: átok. Átok az egyénre és átok a közösségre nézve. Az Úri imádság, a Miatyánk naponta figyelmeztet bennünket a megbocsátás minden napi kötelességére. Atyám, az ember nem tud megbocsátani, és nem éhezi a bocsánatot; nem szolgáltatja ki a bocsánatot, és meg van győződve affelől, hogy nem szorul a bocsánatra, a bocsánatkérést és a megbocsátást tetszetős és üres magyarázatokkal helyettesíti. Igen, ez minden agresszió, gomolygó lelki sötétség és szorongás forrása. Nem tudjuk, mi a bocsánat, így öldökölni vagyunk kénytelenek, és az öldöklést istentiszteletnek tekinteni. Akinek megbocsátottak, nem érzi tovább a véghezvitt erőszak és rombolás terhét: a begyógyult sebekre tekint és dícsőíti a Megváltó nevét, aki érettünk, gyilkosaiért imádkozik.  Jaj nekünk, hangzik az első kiáltás, ha nem kérünk bocsánatot, és ha nem bocsátunk meg.

2.

Lk 23,39-43
A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

Velem leszel, ma, az Atyám házában, ahol sok lakóhely van és ahol neked személyesen is helyet készítettem. Velem leszel – ez a másidik kiáltás. A bocsánat feloldozás – Krisztussal való mélységesen mély együttlét. Annak a fölismerése és az egész fizikumot átható átélése,  hogy a halál nem az életünk vége, hanem az örökéletünk kezdete. Jézus megemlékezik arról, aki megbocsát. Aki szorult helyzetében, még a halál kapujában is nagyvonalúságot tanúsít a másik szenvedővel szemben. A másik szenvedő az mindig Jézus. Jézus ott van a közvetlen közelünkben a mindennapokban megtapasztalt nyomorúságban, kiszolgáltatottságban, hátratételben, megaláztatásokban. Egy gonosztevő, aki a maga elesettségét nem szépíti meg, megbocsátja a bűntelen Jézusnak, hogy nem él az istenfiúi hatalmával és hagyja, hogy a halál martalékává váljon. Egy gonosztevő, aki fölismeri és elfogadja az elfogadhatatlant, mert Jézussal együtt lehet, a kereszten és az örökkévalóságban. Egy gonosztevő, aki mielőtt átengedné magát a Halálnak, átadja magát az Életnek. Még ma velem leszel és én teveled. Békességben élni és békességgel távozni el a világból – ez a második kiáltás.

3.
Jn 19,25-27
Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.

Nem hagylak benneteket árván – ígéri Jézus –, és elhelyezi az édesanyját Jánosnál, a szeretet tanítványnál. Az otthontalanná váló Jézus otthont nyújt  egy anyának. A rókáknak van barlangjuk, az égimadaraknak fészkük, az ember viszont egy sokszobás villában is hajléktalan. Gondoskodjatok egymás felől, mert így emlékeztettek rám – ez a harmadik kiáltás. Krisztus gyülekezetében egymáshoz tartozunk – ennek a gyakorlását kiáltja ki Jézus. A gyülekezetben Jézus rámutat valakire, és azt mondja: ne légy magányos, íme, ott van a te fiad. Ne légy öntelt és önmagaddal megelégedett – íme, a te anyád. A gyülekezetben Isten rámutat a legközelebbi rokonaidra: a Krisztus vére szerinti testvérekre. Íme, a te testvéred – mire várnál? Szólítsd meg, engedd, hogy megszólítson – ez a harmadik kiáltás.

4.
Mt 27,45-46
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

A negyedik kiáltás a sötétségben hangzik fel. És mivel az istenhiány sötétsége vett erőt a földkerekségen, ez a leghangosabb. A kérdés maga a sötétség: mért hagytál el engem? Elhagyatottnak lenni: ez a legsűrűbb sötétség. Nincsenek emberi tekintetek, amelyek rámhullhatnának. Senkinek a szeme fénye nem hatja át elmagányosodott, kiürült lelkemet. Fénytelen az arcom. Jézus megtapasztalta, mit jelent az elhagyatottság, amiből az erőtlenség és önfeladás származik. Mit tehetsz? Kiálts! Kérdezd meg: miért hagytál el engem?! Kiáltsd bele a visszhangtalan viágba az elhagyatottságodat – Jézus is ezt teszi. A negyedik kiáltás a kiáltás feladata maga. Állj ellen a némaság, önszeretet és önsajnálat ördögének – kiálts! Én Istenem, én Istenem, kiáltja Jézus. Te az enyém vagy, Uram, én a tied vagyok az univerzum minden sötétsége ellenére, ami hatalmat vett rajtam és bennem: Miért hagytál el engem?

5.
Jn 19,28-29
Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához.

Szomjazom: az ötödi kiáltás a legélesebb. Ő, aki negyven napon át nem vett magához ételt és italt, hanem Isten közelségéből táplálkozott; aki maga volt az élő víznek a forrása – most szomjazik. Jézus csillapítatlan szomjat érez irántam, és ez a szomjúság-kiáltás még mindig visszhangzik a világ felett. A szomjazó Isten, aki a szeretet maga. Ezt a szeretetet semmi nem tudja kielégíteni, sem a jóságunk, sem az önelégültségünk, sem a tudásunk, sem konok önigazoltságunk, és legkevésbé az ünnepi megrendültségünk. Krisztus szomjazik azok iránt, akik meggyilkolják őt. Te mikor gyilkoltad meg Krisztust? Tudod? Nem? Tudnod kell pedig, hogy bocsánatában részesülhess és a szeretet Istenének a szomját csillapítsad. Szomjuhoztam, és nem adtatok innom, mert visszatartottátok magatokat tőlem. Szomjazom, kiáltja Jézus – ez az a kiáltás, ami most is szakadatlanul betölti a teremtett világot.

6.
Jn 19,30
Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett!

A hatodik kiáltás az emberi és isteni tettek végső találkozását nyilatkoztatja ki. Bevégeztetett, beteljesedett – teljessé vált. Az ember elment a gonoszsága legvégére, Isten kiárosztotta szeretete teljességét. Jézus már megpillantja elgyötört lelkével a hajnali fényt, amiből mi nem láthatunk még semmit, mert csak a halált és a diadalmas pokolt érzékeljük: mi magunk is ott vagyunk a pusztító forgatag közepében. Isten összes ígérete, az írások mind: beteljesedtek. Isten maga mutatta meg magát a számunkra felfoghatatlan teljességében. Mindenki „elvégezte”, „beteljesítette”  itt a maga dolgát: jaj nekünk, ha a gonoszság, cinizmus, erőszaktétel betelejesíti minden akaratát rajtunk. Jézus elfogadja az ecetet – az utolsó nagy félreértésnek is kiteszi magát, mert elvégeztetett. Isten beteljesítette magát Krisztusban, miközben a hitvány zsoldosok a pusztítás diadalában élnek még. Talán csak egy pogány katonaember, az embergyilkosság professziójának magas rangú képviselője figyel fel a nem várt fordulatra. Hogy tudniillik egészen más irányba haladnak a dolgok. Ő érzi meg a nagy inverziót: hogy a győztesek bizony vesztesek, és a nagy, egyetlen vesztes, a kifosztott Jézus az egyetlen győztes itt. Hatodik kiáltás: elvégeztetett, beteljesedett! Könyörülj rajtunk, gyilkosaidon!

7.
Lk 23,46
Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.

A hetedik kiáltás a megérkezésé. Jézus az Atya kezébe teszi le a lelkét – mert eleve ott volt és soha onnan ki nem ragadta. Én és az Atya egy vagyok – most teljesedik be Jézus korábbi kijelentése. Az én lelkem hol van? És a tied? Kinek a kezébe tetted le? Tele vagyunk mindenféle ajánlattal, a Sátán nagyonis kecsegtet bennünket, hogy az ő kezébe tegyük le a lelkünket, mert ennél jobb befektetést nem találhatunk a lelkek színes piacán. A hetedik kiáltásban nemcsak a halálba hulló Krisztus hangját halljuk, hanem egy kép is elénk tárul: Isten kinyújtott keze az ő egyetlen szerelmes fia felé. Isten kinyújtott keze a világ felett. Isten kinyújtott keze feléd. Igen, oda teszem le a lelkemet, sehova máshova. Tőle kaptam, neki adom vissza, senki másnak. Nagypéntek egy egészen különleges ünnep lehet Isten népe számára. Mondjuk ki közösen: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet. Emgedd el, tedd le, szabdulj fel. Ámen.

Visky András

2019 nagypéntekén

Január 20-27 – Egyetemes imahét

Január 20 - Június 16 – Vasárnapi iskola

Február 3 – Évelei közgyűlés

Február 21 – új “Asztali beszélgetések” (Alpha Klub) sorozat indul

Február 24 – Házasok Vasárnapja

Március 4-10 – Bőjtfő vasárnapjának hete

Március 31 – Radebeul-i testvérgyülekezettel közös vasárnap

Április 6-7 – Asztali beszélgetések (Alpha) csendeshétvége

Április 21 – Gyerek-húsvét

Május 12 – Anyák napja

Május 24 – Gyereknap

Május 26 - Kiskátésok vasárnapja

Május 31- Június 2 - Gyülekezeti Csendeshétvége - Lesi tó

Június 3-9 – Pünkösd hete, egyben konfirmációra való felkészülés is

Június 8 – Az ifjak bizonyságtétele

Június 9 – Pünkösd ünnepén az ifjak fogadalomtétele.

Június 10 – Pünkösdi Koncert

Június 16 – Iskolai évzáró istentisztelet

Július 1-8 – Gyerektábor – Lesi tó

Július 9-14 -Tóközi Gyerek Bibliahét

Július 28 - Augusztus 6 - Családos hét a Radebeuli testvérgyülekezettel

Július 30 – Augusztus 5 – Koinónia Tábor (Ilyefalva)

Augusztus 12-19 – Ifi tábor – Lesi tó

Szeptember 15 – Iskolai évnyitó istentisztelet

Szeptember 21 – Őszi Gyereknap

Október 4-6 – Ifi/Kátésok őszi összerázós kirándulás

Október 25 – Reformáció másként ifjakkal (itt alvós)

November 9 – Presbiteri Csendesnap

November 25 – December 1 – Adventi Evangelizációs Hét

December 15 – Adventi Zenés Istentisztelet

December 24 – Gyerekek és ifjak karácsonyi ünnepélye

• Jan. 20. Vasárnap (10:00):

Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” - Ám 5, 22-25
Jézus beszéde a farizeusok és a törvénytudók ellen - Lk 11, 37-44

• Jan. 21. Hétfő (19:00): Bántó Tamás Csilla (Kispetri)

„Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” - Mt 5, 33-37
Az elhivatáshoz méltó élet a hit nagykorúságában és egységében - Ef 4, 22-25

• Jan. 22. Kedd (19:00): Székely József (Kolozsvár-Alsóváros)

„Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” - Zsolt 145, 8-13
Jézus Krisztus származása - Mt 1, 1-17 Jan. 23.

• Szerda (19:00): Takó István (Egyetemi Lelkész Kolozsvár)

„... érjétek be azzal, amitek van...” Buzdítás szeretetre és tiszta életre - Zsid 13, 1-5
Isten gondviselése - Mt 6, 25-34 Jan. 24.

• Csütörtök (19:00): Rátonyi Csaba (Déva)

Azért küldött el, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek - Lk 4, 16-21
A csaló kereskedők ítélete - Ám 8, 4-8

• Jan. 25. Péntek (19:00): Kondor Endre (Biharvajda)

„Seregek Ura a neve!” Isten és a bálványok - Jer 10, 12-16
Az apostolok kiküldése - Mk 16, 14-15

• Jan. 26. Szombat (19:00): Demeter-Erdei Zoltán (Inaktelke)

Asszony, nagy a te hited...” - Mt 15, 21- 28
Sámuel születése - 1Sám 1, 13-17

• Jan. 27. Vasárnap (10:00):

“Világosságom és segítségem az Úr...”. Békesség Istennél - Zsolt 27, 1-4
Jézus a világ világossága - Jn 8, 12-20

• December 16. Advent III. vasárnapja
  • 10:00 – Adventi zenés istentisztelet
  • 11:30 – Adventi vásár és szeretetvendégség
  • 17:00 – Ifjú házasok adventi vacsorája
• December 18 – 23.
  • Esténként, 18:00 órakor karácsonyra felkészítő áhítatok
• December 20.
  • 18:00 órakor Tálentum Református Iskola gyermekei karácsonyi ünnepélye
• December 23. advent IV. vasárnapja
  • 10:00 – Istentisztelet
• December 24. Szenteste
  • 17:00 – Gyermekek, ifjak karácsonyi ünnepélye
  • 18:00 – Karácsonyi evangélium – áhítat a templomunk alagsorában
• December 25. Karácsony I. napja
  • 10:00 és 17:00 órától úrvacsorás istentiszteletek
  • 17:00 - Úrvacsorás istentisztelet a Fébé Otthonban
• December 26. Karácsony II. napja
  • 10:00 – Istentisztelet
• December 27. Karácsony III. napja
  • 10:00 – Istentisztelet
• December 30. Vasárnap
  • 10:00 – Istentisztelet
• December 31. Hétfő
  
  • 18:00 – Óesztendei istentisztelet
• 2019 Január 1. Kedd
  • 10:00 – Újesztendei istentisztelet

“Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet … És történt, hogy amíg ott voltak [Betlehemben], eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát.” – Lk 2, 1. 6-7

A közeljövőben, és erre mi mindannyian bizonyosan számíthatunk, olyan nagy változásokat előidéző történések lesznek, melyek alaposan meg fogják próbálni az embert – hangzott el egy neves kolozsvári tudós prófétikus kijelentése, valamikor ősszel, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által szervezett tudományos ülésszakon.
A római birodalom nagy hatalommal rendelkező császára népszámlálást rendelt el, s ezzel „az egész földön” igazi népvándorlást idézett elő. Ezért kellett Józsefnek és az áldott állapotban levő Máriának is elindulnia Betlehem felé, József ugyanis a Dávid házából való volt.
Könnyen el lehet képzelni ma is, hányan és hányan szidhatták a parancsot kiadó császárt. Dúlnak a világ politikai játszmái, és ezt – mint minden időben – egyesek úgy élik meg, hogy a fejük felett hatalmasságok intézik sorsukat kényük-kedvük szerint; mások pedig kétségbeesetten arról beszélnek, hogy már megint valakik „illetéktelenül kotorásznak a zsebükben”, abszurd adókat vetnek ki és még a népszámlálásért is fizetni kell.
De történt abban az időben más is: megszületett Jézus, a világ Megváltója! Létezésünk legsötétebb mélységébe jön el a Mindenható Isten, akinek kezében a világtörténelem nem egyéb, mint üdvözítő munkájának az eszköze.
Világunkban ma is találkozhatunk a megváltásra utaló jelekkel, például akkor, amikor kiszólíttatunk az üres karácsonyi romantikából, vagy amikor Jézus megszabadítja azt, aki önző módon saját elfoglaltságának a fogja, és a felebarát szükségei iránt teszi érzékennyé.
„… és megszülte elsőszülött fiát”, adja hírül az Evangélium, és ezzel együtt kezdetét vette egy teljesen más alapon történő „összeiratás” is: az a nyilvántartás, mely azóta is nyitva áll azok számára, „akik jönnek a nagy nyomorúságból” és „akik ruhájukat megfehérítették a Bárány vérében” (Jel 7, 14). Ők azok, akik nagy örömmel élik át, hogy minden „adóságukat” a kegyelmes Isten elengedte.
Adja Isten, hogy gyülekezetünkben nap mint nap növekedhessék a megváltottak serege.

Visky Péter
lelkipásztor

Advent 3. vasárnapján a 22. Adventi Zenés Istentisztelet által készültünk az Úr érkezésére.

Mű-pénz

Egy rövid történetet osztanék meg veletek. Szó van benne arról, amit elidegenedésnek nevezünk, azaz, hogy hogyan lehet az ember mások között, egy szép világban, saját rendben működő életében nemcsak, hogy egyedül - hanem idegenül, annyira, hogy már akár saját magáról sem tudja: ki ez, kihez tartozik, és mihez kezdjek vele? És szó van még valami másról is.
Valami ilyen idegenséget éreztem, amikor hét vagy nyolc évvel ezelőtt kisiettem a berlini repülőtérről - na nem a nagyról, hanem a fapadosról, melynek hozzárendelt vonatállomásán akkoriban még egy jegyárus-bódé sem volt, csak automata. Arról nem beszélve, hogy hosszú, monoton gyaloglás után ért az ember ebbe a dísztelen, kihalt vonatistállóba, ahol aprólékos vizsgálódás eredményeképp rájöhetett, hogy azonnal indul a vonat. Annyira begörcsöltem, hogy azt már nem tudtam kideríteni, milyen jegyet vegyek - a közszállítási rendszer titkai meghaladták pillanatnyi megértési képességeimet. Néhány szegényes öltözetű öregember segített végül, megnyomogatták a gombokat, megmutatták a vonatot, sőt, rögtön le is szálltak velem róla, majdnem lekésvén az indulást, mert azt sem tudtam, hogy a jegyet a peronon kell kezelni.
Nagyon hosszú vonatozás-buszozás során eljutottam a szállásomra, ahonnan rövid pihenő után elindultam bevásárolni - hiszen megéheztem, és ott-tartózkodásomra amúgy is be kellett rendezkednem. Rövid tudakozódást követően lementem hát az Aldi-ba - csendes, emberi léptékű környék, napsütés, alig néhány autó. Volt bennem lendület.
Odaérvén, bevásárlószekeret vettem - azazhogy vettem volna, ha lett volna egyeurós pénzérmém. De nem volt. Nézegettem a bejáratot - bemehetnék, talán van kosaruk, vagy válthatnék a kasszánál. Tétováztam, nem tudtam dönteni. Teltek a mádodpercek. És akkor újra hatalmába kerített a korábbi görcs, a tehetetlenség, hogy egy idegen helyen, idegen nyelven, idegen emberek közt önmagam számára is idegenül - képtelen vagyok a legegyszerűbb dologra is, mint például megszólítani a kasszásnőt, hogy váltson nekem pénzt.
Ottmaradtam hát a bejáratnál, bénán, csodára várva.
Arra jött egy hölgy - fiatal-középkorú, elegáns, magas, berlini - és én minden maradék reménységem összeszedve, mintegy viccesen, félmosollyal megkérdeztem: nem tud-e váltani? Ezt ugyanis jelen állapotomban is megtehettem, mert el tudtam magammal hitetni, hogy természetes gesztus, egy kis baráti csevegés a vásárlók közt. Csakhogy persze inkább nyögés lett belőle, a görcs miatt.
Ismeritek azokat a mű-érméket, amiknek egyetlen célja, hogy ne lehessen őket elkölteni, hogy ezért mindig a tárcánkban maradjanak, hogy mindig legyen, mit a bevásárló-kosarunkba betenni? A hölgy odajött, rámmosolygott, kinyitotta a tárcáját, és kivette a - saját - mű-pénzét, a kezembe nyomta, még egy mosoly, köszönés, és elment.
A görcsnek befellegzett. Újra sütött a nap, újra emberek között voltam, újra ismeretségbe kerültem önmagammal. Nem sírni - dalolni lett volna kedvem, elmondani, hogy itthon vagyok, hogy mindig is tudtam, hogy ez egy jó hely, ahol van szeretet.
A mű-pénz ma is megvan.

Telegdi Csetri Áron

Karen Joy Visky (KJ) Philadelphiában született, majd a Fashion Institute of Technologynál tanult New Yorkban. 2006-ban látta először Kolozsvárt, utána visszatért többször, végül elég okot talált a maradásra. Férjével, Visky Zsolttal elindították el a Made in Pata Rât projektet, ahol varró és asztalos műhelyeket tartanak pataréti gyerekeknek, gyakran újrahasznosított anyagokból készítenek tárgyakat, különböző bútorokat.

A kiállításon olyan képeket láthatunk, melyeknek modelljei azok a gyerekek és fiatalok, akikkel KJ a munkája során találkozott. A talált tárgyakból, hajszálakból, tetoválásokból felépülő kollázsok az ikonokat juttatják eszünkbe – a reprezentáció azon formáját, melynek célja az ábrázolt személy és a képet szemlélő közötti kapcsolatteremtés. A hagyomány szerint az ikont nem írja alá a festője, hiszen az alkotás tulajdonképpen egy meditációs folyamat, tiszelgés az ikon tárgya előtt – imádság.

Hargita, 2018. július 30 – agusztus 5.

Háború és háború

„Nem azért jüttem” (Mt 10, 34)

Az Ószövetség Izrael háborúinak történeteként is olvasható. Maga a névszó, „Izrael” Jákób és egy ismeretlen „Valaki” tusájában születik, és az Istennel és emberekkel küzdő és őket legyőző Jákób nevévé válik: „Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. […] Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (1Móz 32,25.29) A bibliai elbeszélésben Isten kinyilatkoztatást hordozó népe nem szűnő harcot vív a környező népekkel, a háború, legalábbis a királyok koráig, szent, a Seregek Ura maga ad parancsot a harcra és szabja meg a feltételeket, sőt táborba száll az övéivel. „Zúgás hallik a hegyeken, nagy nép zúgásához hasonló, országok morajlása hallik, összegyűlt nemzetek morajlása. A Seregek URa megszemléli a harcra kész sereget.” (Ézs 13,4) Isten népe folyamatosan harci helyzetben van, ráadásul a béke rövid ideig tartó időszakait belső küzdelmek szabdalják, amelyek lényegileg nem különböznek a külsőktől, hiszen vallási természetűek mind, az önmagát kinyilatkoztató Isten iránti hűségről, a törvény megtartásáról és a mindennapi életet átható helyes istentiszteletről szól valamennyi.

Mózest a világ legszelídebb emberének mondja ugyan a Tóra (4Móz 12,3), de Isten embere mégsem késlekedik, ha bosszút kell hirdetnie az Örökkévalóért. Ha pedig átlépjük az Újszövetség küszöbét, akkor a magát „szelíd és alázatos szívünek” (Mt 11,29) hirdető Jézus az elviselhetetlen keménységű és valahogy mindig megkerült és fölpuhított „nem azért jöttem”-beszéddel hívja el a tanítványait: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám”. (Mt 10,34-37) Elképesztő erejű szavak: a vallásosság vasárnapi ebédek illatától belengett polgári értékrendjének és bármilyen önigazoló magatartásnak a lehető legszubverzívebb földúlása.

Pál apostol a szellemi természetű harcot, amelyet szerinte „nem test és vér”, hanem „erők és hatalmak” ellen vívunk, Krisztus magunkra öltésével látja keresztül vihetni, és az efézusi gyülekezethez írt levelében ezt is a hadviselés fogalomkörével írja le. Beöltözni „Isten fegyverzetébe” egyszersmind azt is jelenti, hogy harci helyzetbe kerülünk, azaz láthatóvá, és szándékainkat tekintve érthetővé, ugyanakkor sebezhetővé is válunk, következésképpen a felsorolt lelki javak – igazságszeretet, megigazulás, békesség, hit, üdvösség, éberség, Isten beszéde – nem pusztán egy személyes szellemi út spirituális attribútumai maradnak, és nem egyszerűen a személyes és közösségi megerősítést szolgálják, hanem a gyülekezet köréből való kilépést teszik lehetővé számunkra, hogy a „Lélek kardja, amely az Isten beszéde” elvégezze a maga munkáját, bennünk és általunk (Ef 6,10-20). Isten „fegyverzete” nem az óvóhelyek, hanem a nyilvánosság öltözéke: „Mivelhogy ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt nyíltan állunk.” (2Kor 5,11) Nem „legyőzünk”, hanem „meggyőzünk”, írja Pál, szeretném mindenképpen „megnyerni” őket, ezért mindeneknek mindenné lettem, írja (1Kor 9,20-22).

Annak, hogy a krisztusi „békesség evangéliumának” a hirdetői legyünk, a gondolkodásunk megváltozása a feltétele. „Ne gondoljátok”, szólítja fel Jézus a tanítványait, Pál apostol meg az evangélium titkának a „bátor” hirdetésére szánta el magát. Krisztus elhívott és valóságos helyzetekbe hozott tanítványának nincs veszíteni valója. A folyamatos harc szituciója az újszövetségi tanítás szerint maga a misszió, ami nélkül Krisztus egyháza a feltámadással párban álló lényegi megváltozás lehetetlenségének a mauzóleuma. Isten számára a demarkációs vonalak nem mozdulatlanok és nem átjárhatatlanok, és miközben arra szólít fel, hogy ne „igazodjatok ehhez a világhoz”, azt is mondja, hogy „változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata.” (Róm 12,2)

Jó szívvel tekintünk a táborra, mint a „megváltozott értelem” iskolájára, amelyet az apostoli „kiváltképpen való út”, tehát a krisztusi szeretet megvalósulásának a reményében nyitunk meg.

Visky András

Fényképek:

Kolozsvár, 2018. július 30.