Program:

Szeptember 30, szombat

• 10 óra – a Tóvidéki Református Óvoda nyílt napja
• 11 óra – a Tálentum Református Iskola nyílt napja
• 12 óra – az óvoda új épületének a megtekintése
• 13 óra – ebéd a Fébé otthon udvarán
• 14 óra – a Fébé Idősgondozó Otthon nyílt napja
• 17 óra – képesbeszámoló a 25 éves testvérgyülekezeti kapcsolatról
• 18,30 óra – hálaadó éneklés, ezt követően – grillezés a szabadban

Október 1, vasárnap

• 9,30 óra – imaóra a templom alagsorában
• 10 óra – istentisztelet
• 12 óra – a gyülekezeti csoportok bemutatkozása
• 13 óra – ebéd és meglepetés
• 18,30 óra – koncert a román operában

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át...” 5. Mózes 8,2.

Kedves Testvéreink!

Szeretettel hívunk a szeptember 30 és október 1 napokon történő megemlékezés és hálaadás jubileumi alkalmaira.
A hálás megemlékezés jegyében szeretnénk megünnepelni gyülekezetünk létrejöttének 40 éves évfordulóját, valamint a Radebeul-i Evangélikus gyülekezettel megélt 25 éves testvérgyülekezeti kapcsolatot.

• egyházközségünk 1977 július 1.-vel kezdődően vált önálló gyülekezetté.
• gyülekezetünk 1977 október 2.-án ünnepelte a Szeret utcai imaház felszentelését.
• a Radebeul-i Evangélikus Luther-gyülekezettel az 1992 május elején tett látogatásuk során hivatalosan is megerősítést nyer a két gyülekezet kapcsolata.

Hisszük, hogy a közös megemlékezés hitben és közösségben megerősít és a jövőre nézve bátorító alkalom lesz. Szeretettel várunk!

Testvéri köszöntéssel,
Kozma András                                                         Visky Péter
lelkipásztor                                                               lelkipásztor

Szakács Levente                                                     Veres Csaba
főgondnok                                                                számadógondnok

Rendhagyó beszámoló

Tényállás

Történt június 9-én, hogy a tóközi gyülekezet apraja-nagyja felkerekedett, és megszállta a reketói La Ionel üdülőhelyet, amely Kolozsvártól 42 kilométerre, egy békés, csendes hegyvidéki völgyben van, a természet lágy ölén. Hogy miért kellett ezt csinálni, lármát csapni, megzavarni az ősi harmóniát? Nem tudom. Talán azért, hogy abból a hegyi harmóniából egy kicsit ellopjunk, és visszahozzuk tüdőnkben, szívünkben, vérkeringésünkben, agyvelőnkben ide, Kolozsvárra.
A szervezők gyülekezeti hétvégét készítettek elő komoly programmal, ami arra szolgált, hogy megmozgasson, bevonjon a közös feladatokba, és együtt újabb tervekbe, gyülekezetépítő mozgolódásba kezdjünk. Nekem eleinte kellett egy adag bátorság, hogy a nagy testű őrködő kutyák közt hátraaraszoljak a szálláshelyemhez, és utána majdnem merőleges létra-lépcsőket másszak meg. De megérte.
Hogy miért?

A természet lágy öle

Emlékezetes volt a szombati kezdés, amikor a tanítás után kisebb csoportokban tettük próbára magunkat, például, hogy hogyan tudunk átkelni a hideg patakon. Valahogy megoldottuk ezt a feladatot, amit már a primitív ősember is könnyű szerrel véghezvitt, s mi városi, burzsuj palik és palinők majdnem elfelejtünk időnként. Közben én olyannyira megáhítottam ezt a hegyvidéki életet, hogy a túra alatt, amikor a Ticluţa csúcs közelében lakó embereket és kis házaikat, bennvalójukat figyeltem, kedvem szottyant gyülekezetestül egy hónapra kiköltözni oda. Javasoltam is túrázó társaimnak, Áronnak, Jánosnak, Zsófinak. Mosolyogtak, bólogattak, de végül a legfelső fórumon nem fogadták el ezt gyülekezetépítési stratégiaként. Nagy kár. De talán majd egyszer (nem viccelek). Ezen a túrán magunkba csendesedtük, szemünket legeltettük a legelésző állatokon és a nagy távlatokon. Visszafelé jövet Áronnal olyan jótékony ötletünk támadt, hogy nagyjából szedjük össze az út menti emberi hanyagságokat, zacskót, flakont, fittyfenét. Találtam egy kék káposztás bidont erre a célra, és egész jól haladtunk. Mígnem megpillantottunk egy erdei lejtőt, amin olyan mértékű volt a változatos emberi hanyagság, hogy kb. ötezer bidonnal kellett volna nekilátni a természetápolásnak. Lement a morálunk erőst. De na, majd ha lesz egy hónapunk rá…
A csendes hegyvidéki környezetről még annyit, hogy a táborhelyen nem is kellett volna zenélnünk, mert a szomszéd nyaralók elégséges hangerővel és korszerű, divatos zenével láttak el, nekünk csak riszálni kellett volna rá. Whisky Péterünk mindazonáltal élévette lantját, és némely vallási énekre rábírta a tábortűznéző együtt a sereget.


Testi-lelki táplálék és munka

Bent viszont leginkább BT Szilveszter lp. vezette énekléseinket, jól gitározott és énekelt, úgy látszik, neki ez és a gyermeksereg istápolása jobban megy, mert a tréningelős részt szeme fényére, Csillagára hagyta. Ő beszélt a fejünkkel, s szívünkkel, nógatott, hogy ne csak befogadó haszonélvezői legyünk a gyülekezetnek, hanem aktív résztvevői. Így is kell. Egy nagyobb közös terembe jártunk efféle közös dolgainkat intézni. Akarom mondani, a testi és a lelki táplálkozást, illetve a mindkétféle munkát. Az előadó és programszervezők nem olyan szöveggel álltak elő, amivel legyezgeted, borogatod kicsiny lelkedet, vagy éppen szundikálsz mellette. Az volt a fő kérdés, hogy mit teszünk, mivel kapcsolódunk be a gyülekezet építésébe, mert az bizony magától nem épül. Nem hangzott ez annyira Bántóan, utána volt még kedvünk csoportmunkára. Berke Krisztina Ágens, hétvégi főkoordináta adott utasítást a legtöbb feladathoz és programponthoz (kivéve a wc, mosdás, alvás – azt magunktól is tudtuk). Kiscsoportjainkban felmértük saját egyéni erősségeinket, a vágyainkat és a gyülekezetben rejlő lehetőségeket. Amint ezek egy irányba mutattak, átfedték egymást, nyert ügyünk volt. Jó volt látni az emberek értékeit és tenni akarását (azt hiszem, ez az eddigi legsablonosabb mondatom, de ennek ellenére tényleg jó volt látni). Nagy papíríveken összeírtuk a tóközi gyülekezettel kapcsolatos vízióinkat, ezek mind építő, és derűlátó tervek! Magamban megfogalmaztam a tóközi víziló tenyésztésének tervét, hiszen a három nagyobb tó igazán otthont adhatna egy-egy ilyen behemótnak. Ettől igazán egyedivé válhatna ez az egyházközség, erdélyi, sőt európai szinten is! Halmen Balázs barátunkat kellene megkérni néhány kenyai csikó beszerzésére. De a bajom az önbizalomhiány volt – nem mertem jelentkezni az ötlettel…
Később a csoportok stációs-rotációs versenyén a tóközi küldetésmondattal foglalkoztunk („Isten országát örömmel építő nyitott gyülekezet”): igéket mazsoláztunk, kreatív vízmeregetéssel kínlódtunk, vásznakra Isten országát megjelenítő rajzokat rittyentettünk s effélék. Amíg a gyerekek felnőttesen, férfiasan lombsátrat építettek, focibajnokságot szerveztek, addig mi csodás gyerekrajzokat alkottunk, mert „ha meg nem tértek és olyanokká nem lesztek, mint a kisgyermekek...”
Volt olyan is, hogy a tóközi templom épületén, berendezésén lehetett garázdálkodni rajzolás szintjén. S még mi minden volt!

Ez is

Ifj. Berke Sándor Séf lelkes segédeivel babgulyást, miccset, bogrács gulyást teremtett elénk. Ezt bizony teljes hálával vettük magunkhoz. Ágens Krisztinával azon párok közé tartoztak, akik kis mütyür embereket hoztak magukkal. A kisebb-nagyobb emberpalántákat BT Szilveszter lp. és Tóth Emese látta el hasznos időtöltéssel. Nem lehetett könnyű dolguk.

Ez is

A hétvégi humor-húrok megpendítésére Krisztina Ágens hamar felkérte alulírottat, mert – vesztére – saját erősségének merte vallani a kacajkeltő parodizálást. Így hát szombat este egy kisebb botrányt csaptam, hiszen megjelenítettem néhány gyülekezeti személyt és egyéb egyházi, világi elöljárót (Whisky Péter, Kozmás András, Böjte Csaba, Traian Băsescu satöbbi).

Ez is

Kávé!

Ez is

Vasárnap annak rendje s módja szerint istentiszteletet tartottunk (Whisky Krisztina mindenáron ki akarta hozatni az orgonát is, hogy teljes értékű alkalom legyen, de végül meggyőzték őt a gitár és ének elégséges voltáról). Horváth Levente lp. harmadmagával kiérkezett a táborba, és azon nyomban prédikálni is kezdett. A befogadásról, a gyülekezet nyitottságáról szólt, és paradox módon arra jutottunk, hogy a valódi nyitottsághoz kell a zártság (intimitás) is. Ritka értékes tapasztalat volt e hegyi körülmények között részt venni egy konfirmáláson, és megindító is volt, ahogy …. W. Péter bátorító kérdéseitől, szavaitól övezve a maga egyszerűségével, meghatódott szavaival tanúskodott arról, hogy komolyan próbálja venni Azt, aki őt nagyon komolyan veszi.

Utoljára Horváthék utastársa, Kiss Tamás szociológus fórumbeszélgetést vezetett a tóközi gyülekezet jelenlegi állapotáról és újítási igényeiről. Érdekes volt és jó értelemben újszerű, hogy egy külső, „világi” szakember irányította a beszélgetést, de pártatlansága, és demokratikus hozzáállása sok jó dolgot kihozott belőlünk. Nagyon értékes lépésnek tartom ezt a lelkészek  részéről.

Ez is

Hazautaztunk.
Folytassuk az elkezdett építést.


Bán Attila

Fényképek:

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." - Rm 10, 9

Kilenc fiatal tett vallást hitéről, hogy Jézus Krisztus követői: Balázs Levente, Bántó Ingrid, Bota Dávid, Csordás Norbert, Dóde Ingrid, Nagy Attila Zoltán, Rus Ibolya, Szabó Bella, Szalontai Márton Attila.

Isten legyen kegyelmes, hogy a fiatalok életében a száj és a szív összhangba kerülhessen.

Biztosan mindenkinek vannak tájai, ahova szeret visszajárni - emlékekben és a valóságban egyaránt. A tájhoz szerintem két okból kötődhetünk: olyasmi történt azon a bizonyos helyen, ami miatt nem tudjuk elfelejteni, vagy egyszerűen vizuálisan megragadott. Mindkettő alapja egy életérzés, amit sehol máshol nem tapasztalhatunk, csak ott.
Végignézve a teremben kiállított munkákon egyértelműen kitűnik, hogy melyik az a táj, amely Kovács Emil Lajos, Szatmárnémetiben született és élő festőművészt megragadta. Ez pedig Erdély, jobban leszűkítve Nagybánya és környéke.
A hely említésével egyből a nagybányai művésztelep is eszünkbe jut, amelyet olyan mozgalomként értékelnek, amely elindította a magyar festészet a modernség felé. A tőlük - Ferenczy Károlytól, Thorma Jánostól, Ziffer Sándortól örökölt ‘nagybányaiság’ figyelhető meg ezeken a festményeken is, hiszen ugyan azt az inspirációs forrást használják. De ahogyan az elődök is a saját jelen idejükben alkottak, úgy Kovács Emil Lajos is a ma táját festi meg: minden évszakban és minden időjárásban. A környezet amelyben élünk, folyamatosan változik: a városokban talán jobban megfigyelhető, mert itt gyorsabb az élet - új tömbházak készülnek el 1 év alatt, teljesen megváltoztatva az addigi utcaképet, kivágják a fákat, lebontják, amiről úgy gondolják, hogy túl drága lenne restaurálni és megőrizni. A kisvárosi és falusi környezetben is végbemegy mindez, de valamivel lassabban - így, ott még esélyünk van megnézni és tapasztalni azt a környezetet, amelyet a régiek hoztak létre.
Az itt látható munkák is ebbe a világba nyújtanak betekintést: olyan helyet tárnak fel, ahol - idézve a festőt “nem egyforma minden”. A korok lenyomata egymásra épül, a házak több generáción keresztül öröklődtek meg, és mindenki hozzátett valamit, kiegészítette a tetőt vagy a kerítést. Az élénk és vibráló színekből megfestett természetben szinte mindenhol feltűnnek a kisebb-nagyobb épületek, ember alkotta elemek. Kivétel ez alól például az Álmodnak a fák a tavaszról című festmény, amelyen kopár fák nyúlnak az ég felé, üres ágakkal. De visszaköszönnek itt is azok a színek, amely a többi munkán is, a zöldes-lilás föld jelzi, hogy a tavasz nem csak álom.
A művészetben nagyon szeretem, hogy rávesz a türelemre: időzzünk el többet a képek előtt. Fedezzük fel a részleteket, figyeljük meg a festékrétegeket, az ismétlődő árnyalatokat és formákat, azt, hogy milyen színűek az árnyékok, aztán lépjünk hátrább és kezdjük el teljességében is szemlélni. Keressük az életérzést, amit csak a táj tud adni - emlékekben, szavakban, képekben.

Újvári Dorottya

A BétaCafé alkalmán Írországból vendégeket fogadtunk: Tom és Wicki házaspár, akik a gyászfeldolgozás témakörében szóltak hozzánk, és bizonyságot tettek az ő nagy megpróbáltatásukról.

Tom és Wicki házaspár

Ellis Potter lelkipásztor (Bazel)

beszámoló - 2017 február 23

Az előadások meghallgathatóak itt.