Igehírdetések >> Apáczai Csere János Líceum ballagási ünnepség
Élő közvetités
FŐMENÜ
VÍZIÓ
Isten országát örömmel építő nyitott közösség.
Ki olvas minket?
We have 61 guests online
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Apáczai Csere János Líceum ballagási ünnepség Print

Elhangzott az Apáczai Csere János Elméleti Líceum ballagási ünnepségén.

Szolgált Kozma András lelkipásztor Kolozsvár, 2009. június 13-án

 

Elbocsátás – az elválás és az önállósodás göröngyös útja (1Mózes 21,14-20 alapján)

 

1. Ábrahám, bár fájó szívvel, de kénytelen elbocsátani Hágárt, a szolgálót és az attól született fiát, az immár 17 éves Izmáelt. Okait most hadd ne részletezzük. A biztonságot és védettséget jelentő atyai házat egyszerre csak felváltja a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság.

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, mint Alma Mater, mint tanítványait tudományra és tanulásra nevelő oktatási intézmény, fájó szívvel, de most mégis elbocsátja végzős növendékeit. Ti pedig, ifjak, bizonyára igen vegyes érzésekkel készültök magatok mögött hagyni ezeket a tudást, szellemi táplálékot és biztonságot nyújtó ódon falakat.

Ábrahám kenyeret és vizet, azaz útravalót nyújtott át a távozóknak. Elballagó diákok, eddigi eredményeitek, de a jelképesen vállatokra vett batyu is arról szólnak, hogy ti is kaptatok útravalót magatoknak.

2. A pusztában való barangolás viszont gyorsan rádöbbent arra: az útravaló nem tart sokáig, a víz egyszer csak elfogy! Víz nélkül pedig nincs élet. Az fogyatkozó víz amúgy mai jelenünket is egyre inkább beárnyékoló tényező.

Hágár és Izmáel sorsa a pusztában bennünket is figyelmeztető valóság. Nem hagyatkozhatok csupán arra, amivel Ábrahám elbocsátott, ti sem maradhattok meg csupán azzal, amivel az iskola elbocsátott. Amit magunkkal hozunk, az hamar elfogy, s jaj ha nem lelünk utánpótlásra.

Megállni a tanulásban, megállni a kutatásban, megállni a víz-keresésben életveszélyes magatartás, olyan felelőtlenség, ami szinte az öngyilkossággal egyenlő. Ne mondd hát: végre sutba dobhatom a könyveket, végre elfelejthetem a tanulást.

Hágár és Izmáel vizet meg reményt veszítenek. A pusztaság sanyarú körülményei és adottságai között nemigen találják fel magukat, mintha az új helyzet meghaladná erejüket. Feladják. Az iskola falain kívüli élet egy keményebb, zordabb és kíméletlenebb élet. Pedig nincs más kiút, mint ott is vízre találni. Ha nem, elkerülhetetlen a pusztulás.

Egyszerre csak felhangzik a sírás. A sírás, mely úgy jelentkezik, mint a ránk nehezedő könyörtelen valósággal szembeni emberi kicsinységünk, erőtlenségünk, tehetetlenségünk és kiszolgáltatottságunk, meg reményvesztettségünk őszinte kifejeződése. Ne szégyelld mégse ezeket a könnyeket. Indítsanak el inkább Annak a keresésére, Aki ebben az állapotban megszólít és Akit semmilyen helyzet és kihívás nem halad meg.

3. Mert Isten hallja és megszólítja Hágárt. Szava bátorító szó és ígéretteljes szó! „Meghallotta a gyermeknek szavát, ott ahol van.” (1Mózes 21,17)

Ne gondold, hogy Isten nem tud meghallgatni és megsegíteni, mert te a pusztában bolyongsz. Isten ott hallgat meg, ahol vagy! Ne gondold és ne mondd: nem jó helyen vagyok, itt nem lehet megélni, ez nem nekem való hely, elmegyek olyan helyre, ahol fejlett kultúrvilágban élhetek, mert itt ez nem lehetséges!

Egy héttel ezelőtt, az elmúlt szombaton 30 éves érettségi találkozónkra gyűltünk össze a szomszédban levő hajdani iskolámban. 1979-ben 18-an ballagtunk, egy fél osztálynyi csapat az akkori Ady-Sincai Líceumban. A 18 végzősből 7-en külföldre telepedtek át. 10 végzős maradt itthon. Egy osztálytársunk sajnos eltűnt a láthatárról.

Közel három évtizede már, hogy egy, az életemre nagy hatással levő, régi kis történettel találkozhattam: A krakkói zsinagóga mestere, rabbi Eisik ben Yekel, egy szegény zsidó tanító álmot lát. Álmában azt látja, hogy a prágai királyi palotához vezető híd alatt egy nagy kincs van elrejtve. Reggelre virradóan megébred és álmából lassan magához térve legyint egyet: hát ez csak álom... Történt viszont, hogy a következő éjszaka álma megismétlődik. Megébredve eltűnődik, de aztán fejét csóválva tovább megy a mindennapokban: az álom csak álom. De miután harmadjára is ugyanazon álma visszatért, elgondolkodik és arra a következtetésre jut: három az Isten igaza, ennek azért mégiscsak utána kellene ám nézni. Útra kerekedik. Jó két heti gyaloglás után megérkezik Prágába. Ott elkezd őgyelegni a híd körül, hisz tenni nem sokat tehet, mert a híd két oldalán ott vannak a strázsák, akik figyelemmel kísérik az arra járókat, és akiknek a nap mint nap ott lézengő ember feltűnik és rá is kérdeznek, hogy mondja már el, mi járatban van, mit is akar itt? Rabbink kénytelen-kelletlen kipakol, álmát őszintén elmondja. Annak hallatán pedig az őt faggatóra vevő őr nagy hahotába tör ki és elmondja, hogy azért kacag, merthogy neki is volt ám egy álma: mégpedig azt látta álmában, hogy Krakkóban, egy szegény zsidó rabbi háza mögött egy nagy kincs van elrejtve. Tudd meg, jó ember, hogy az álom, az csak álom. Menj csak haza nyugodtan és felejtsd el az álmokat. Rabbink szót fogad. Illedelmesen elköszön, hátrafordul és hazaindul. Hazaérkezve viszont kezébe veszi az ásóját és elkezd ásni a háza mögött, és rátalál a nagy kincsre! S ebből épül fel nemsokára az új krakkói zsinagóga és a szegény rabbi ezután maga is jobb módban folytatja napjait.

Igen, arról van szó, hogy Isten meghallja a gyermek szavát ott, ahol van! A pusztában! Nem kell Krakkóból Prágába menni, hogy kincsre találj, nem kell Erdélyből Amerikába elvándorolni, hogy vízre, avagy kincsre lelj. Kutasd és keresd azt ott, ahol éppen vagy.

Hiszen mi is történik ezután? Isten megnyitja Hágár szemét és az meglátja a közelében levő vízforrást, amit eddig nem vett észre, és merít gyermekének és magának is. Erre van szükségünk, hogy Isten adjon nekünk látó szemeket, hogy észrevegyük és meglássuk a számunkra felfakasztott forrásokat, igen, ott ahol vagyunk!

Isten Ézsaiás prófétán keresztül is szól arról, hogy „a pusztában víz fakad és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb és a szomjú föld vizek forrásivá, a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem.” (Ézsaiás 35,6-7)

Alapvetően pedig az egyre kíméletlenebbnek mutatkozó emberi élet-pusztaságban a mindannyiunk számára felfakadó isteni forrás úgy mutatkozott meg és úgy jelent meg, mint Jézus Krisztus, aki Szabadító és Megtartó, aki maga tételesen is szól arról, „hogy az én vérem bizony ital.” (Jn. 6,55) Kereszthalála jelenti az embert megváltó szeretetet, ez hitet-reményt keltő és életre üdítő valóság.

Isten a gyermekkel volt és az felnevelkedett, lakott a pusztában és íjásszá lett. Igen, mert Istennel lakhatóvá válik még a puszta is. Istennel Erdély is lehet még mássá, „tündérkertté”. Igen, merjünk itthon is álmokat látni, Istenbe vetett bizalommal s az Ő segítségével, s azért felelősen munkálkodni.

Keressük és fedezzük fel a pusztában életünk számára az Isten adta forrást és az Isten által igenis tegyük lakhatóvá a pusztát! Izmáel íjásszá lett a pusztában, olvassuk az Írásban, azaz a puszta urává lett. A pusztában kis híján szomjan haló ifjúból, a kíméletlen pusztai lét kiszolgáltatottjából Isten közbeavatkozása folytán a pusztát a maga megélhetése számára felhasználni tudó, azt ügyességgel és erővel bírni tudó emberré válik. Akit egyik pillanatban a puszta ural, az Isten segítségével a másik pillanatban már a pusztai lét urává lesz, a pusztából megélni tudó emberré válik.

Kedves ifjak, hiszem, hogy ez a ti számotokra és mindnyájunk számára lehetséges adottság meg kihívás. Kedves ballagó diákok, ezzel az Isten adta üzenettel menjetek utatokra. Figyeljetek az Ő megszólítására és Ő ajándékozzon meg titeket is megnyíló és látó szemekkel, a pusztai létet is felvállaló bátor szívvel, Ámen.

 
NAPI IGE
"Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek van!" Lk 17,21
Hírek

2017 September 27
2017 September 14
2017 April 10
TÓKÖZHÍR
Újdonságok