Események >> Beszámoló >> Advent 3. vasárnap - 2018
Élő közvetités
FŐMENÜ
VÍZIÓ
Isten országát örömmel építő nyitott közösség.
Ki olvas minket?
We have 15 guests online
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Advent 3. vasárnap - 2018 Print

Advent 3. vasárnapján a 22. Adventi Zenés Istentisztelet által készültünk az Úr érkezésére.

 

Mű-pénz

Egy rövid történetet osztanék meg veletek. Szó van benne arról, amit elidegenedésnek nevezünk, azaz, hogy hogyan lehet az ember mások között, egy szép világban, saját rendben működő életében nemcsak, hogy egyedül - hanem idegenül, annyira, hogy már akár saját magáról sem tudja: ki ez, kihez tartozik, és mihez kezdjek vele? És szó van még valami másról is.
Valami ilyen idegenséget éreztem, amikor hét vagy nyolc évvel ezelőtt kisiettem a berlini repülőtérről - na nem a nagyról, hanem a fapadosról, melynek hozzárendelt vonatállomásán akkoriban még egy jegyárus-bódé sem volt, csak automata. Arról nem beszélve, hogy hosszú, monoton gyaloglás után ért az ember ebbe a dísztelen, kihalt vonatistállóba, ahol aprólékos vizsgálódás eredményeképp rájöhetett, hogy azonnal indul a vonat. Annyira begörcsöltem, hogy azt már nem tudtam kideríteni, milyen jegyet vegyek - a közszállítási rendszer titkai meghaladták pillanatnyi megértési képességeimet. Néhány szegényes öltözetű öregember segített végül, megnyomogatták a gombokat, megmutatták a vonatot, sőt, rögtön le is szálltak velem róla, majdnem lekésvén az indulást, mert azt sem tudtam, hogy a jegyet a peronon kell kezelni.
Nagyon hosszú vonatozás-buszozás során eljutottam a szállásomra, ahonnan rövid pihenő után elindultam bevásárolni - hiszen megéheztem, és ott-tartózkodásomra amúgy is be kellett rendezkednem. Rövid tudakozódást követően lementem hát az Aldi-ba - csendes, emberi léptékű környék, napsütés, alig néhány autó. Volt bennem lendület.
Odaérvén, bevásárlószekeret vettem - azazhogy vettem volna, ha lett volna egyeurós pénzérmém. De nem volt. Nézegettem a bejáratot - bemehetnék, talán van kosaruk, vagy válthatnék a kasszánál. Tétováztam, nem tudtam dönteni. Teltek a mádodpercek. És akkor újra hatalmába kerített a korábbi görcs, a tehetetlenség, hogy egy idegen helyen, idegen nyelven, idegen emberek közt önmagam számára is idegenül - képtelen vagyok a legegyszerűbb dologra is, mint például megszólítani a kasszásnőt, hogy váltson nekem pénzt.
Ottmaradtam hát a bejáratnál, bénán, csodára várva.
Arra jött egy hölgy - fiatal-középkorú, elegáns, magas, berlini - és én minden maradék reménységem összeszedve, mintegy viccesen, félmosollyal megkérdeztem: nem tud-e váltani? Ezt ugyanis jelen állapotomban is megtehettem, mert el tudtam magammal hitetni, hogy természetes gesztus, egy kis baráti csevegés a vásárlók közt. Csakhogy persze inkább nyögés lett belőle, a görcs miatt.
Ismeritek azokat a mű-érméket, amiknek egyetlen célja, hogy ne lehessen őket elkölteni, hogy ezért mindig a tárcánkban maradjanak, hogy mindig legyen, mit a bevásárló-kosarunkba betenni? A hölgy odajött, rámmosolygott, kinyitotta a tárcáját, és kivette a - saját - mű-pénzét, a kezembe nyomta, még egy mosoly, köszönés, és elment.
A görcsnek befellegzett. Újra sütött a nap, újra emberek között voltam, újra ismeretségbe kerültem önmagammal. Nem sírni - dalolni lett volna kedvem, elmondani, hogy itthon vagyok, hogy mindig is tudtam, hogy ez egy jó hely, ahol van szeretet.
A mű-pénz ma is megvan.

Telegdi Csetri Áron


Utolsó módosítás: 2019.01.11
 
NAPI IGE
"Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői." Zsolt 127,1b
Hírek

2019 January 11
2018 December 18
2018 November 18
TÓKÖZHÍR
Újdonságok