Igehírdetések >> Hit által
Élő közvetités
FŐMENÜ
VÍZIÓ
Isten országát örömmel építő nyitott közösség.
Ki olvas minket?
We have 14 guests online
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Hit által Print

Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.” (Zsid 11,8 – 9)

A mindenkori ekklézsia Isten elhívott népe, a hit által élők közössége.

Mindazok közössége tehát, akik a hihetetlennek látszó lehetőségek felismerése és megragadása által élnek, akik számára a látás kevesebb, mint a „nem látott dolgokról való meggyőződés”.

A Zsidókhoz írt levél 11. része a hit által élők listáját tartalmazza. A nevesítettek és a névtelenek megszámlálhatatlan seregének tagjai – kivétel nélkül – Istennel való életközösségben élnek.

A szent író nem bocsátkozik dogmatikus meghatározásokba, amikor a hit által élőkről szól. A hit egyszerűen Isten megszólító szavára történő visszhang. Ennek a megszólító szónak van kezdete, de még nincs vége – legalábbis a mi számunkra, akik ez utolsó korszak eme órájában itt vagyunk, s még átélhetjük „az örök életre elválasztottak” gyűjtésének kegyelmi idejét.

A hit által élők színes családfát alkotnak. Ők nagyon különböznek egymástól korban, műveltségben, kultúrában! Csak egy dologban egységesek: az élő Isten megszólítottjai ők, s ennek alapján az Ő népéhez tartozónak vallják magukat.

A felolvasott igeversek az Isten által megszólítottak három jellemzőjéről árulkodnak:

1. Akik Isten néphez tartoznak, mielőtt bármit is tennének, engedelmeskednek. Az engedelmesség mozgatórugója a hit.

Ábrahám esetében ez konkrétan azt jelentette: „elindult, nem tudva, hova megy”. Nem tudja azt, hogy hová, mert a hely nincs megjelölve. Azt azonban tudja, hogy ki szólította meg, ki beszélt hozzá, ki indítja útra és ki érkezteti meg.

A hit által élőnek tehát nem az az elsőrendű kérdése, hogy HOVÁ, hanem mindig az után kérdez: Uram, velem vagy-e itt és most? Engedelmeskedni kívánok Neked még akkor is, ha nem tudom, milyen következményekkel jár a hit útján való járás.

Emberi mivoltunk egyik alapvető része a tudás. Nagyon fontos tudni, tudásunkat gyarapítani. A hit által élőnek azonban a nem-tudásra is szüksége van! Sohasem tudhatok olyan sokat, hogy ne lenne szükségem hinni. Sőt, mintha az igazi tudás növelné a „nem látott dolgok létéről való meggyőződést”!

Ábrahám életében a „nem tudom” hitelesíti engedelmességét.

Az engedelmeskedés meghallást jelent, belemenni a „hit játékába”: lesz, ami lesz!

2. Ábrahám nemcsak menni, előre haladni, hanem megállni és lakni is tudott. Sőt, együtt lakni! „Lett az Úr szava Ábrahámhoz” (1Móz 12). Isten szava hozta létre a mozgást, az elindulást. Azonban ugyanez a Szó teremtette a megállást, a megnyugvást is. Nem történik több a menésben, mint a megállásban! Az igazi munka, előrehaladás nyugalomból indul ki és a nyugalomba érkezik meg.

„Együtt lakozásról” olvasunk, „Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel” történik az együtt lakozás. Az összetartozásunknak titka az, hogy egy és ugyanazon ígéret örököstársai vagyunk. Semmiképpen nem valamilyen kiforrott elvek mentén történik ez az együttlakozás – az elvek változóak, s mint ilyenek bizonytalanná, rövid lejáratuvá teszik azt!

„Krisztus közösségében nem azért testvér a másik, mert kegyes lélek, mert őszinte szívvel, testvéri lelkülettel közeledik hozzám, hanem azért testvér, mert Krisztus megváltotta, bűnét megbocsátotta, hitre és örökéletre elhívta. Amilyenek önmagunkban vagyunk – legyünk bármilyen mély érzésűek, bármilyen jámborak – nem vethet alapot közösségünknek; testvériségünk csak azon alapulhat, amik Krisztusra nézve és neki köszönhetőek vagyunk. [...] Felebarátommal csak Jézus Krisztus által van és lesz mindig is közösségem. Minél hitelesebb, minél mélyebb a közösségünk, annál jobban háttérbe szorul közöttünk minden más, annál elevenebben ragyog közöttünk egyes-egyedül Jézus Krisztus, és amit Ő véghezvitt. Csak Krisztus által tartozunk egymáshoz, ám Krisztus által csakugyan egymáshoz tartozunk mindenestül és mindörökre. [...] A közösség nem eszménykép, hanem isteni valóság” (D. Bonhoeffer, Szentek közössége).

Ebben a közösségben, „az isteni valóságban” már nem az történik, hogy állandóan kívánok, hanem a másik felé fordulva szolgálni is tudok.

3. A hit által élők várakozásban élnek. A hitben várakozás is van, ám a várakozás tárgya sohasem a semmi vagy valamilyen emberi természetű esemény, hanem a Világegyetemben rejtőző Személy, az Atya, aki a legközelebb akkor jött az emberhez, amikor a Fiúban, az Ember Fiában kejelentette magát, átlépvén a láthatatlan vagyok-ból a látható itt vagyok veled-be. Ezért az átmeneti, a „parókiális” életforma nagyon is komolyan veszi azt, ami átmeneti: „átmenvén a siralom völgyén, forrásá teszik azt”, azaz: áldás tudnak lenni egymás számára. A „mást várók” keze alatt szépül meg az átmeneti életforma, a végső előtti lét. „Az alapokkal bíró várost”, melynek tervezője és alkotója/művésze Isten, az átmenetiségben ábrázolódik ki.

Hinni a lehetetlen lehetőségben! Hinni Isten hihetetlen ígéreteiben! Ebben legyünk segítségére egymásnak.

Az Újszövetség felszólító módban mondott imádsággal fejeződik be, záradék helyett nyitányként, befejezés helyett kezdetként hangzik el. Az őseink imádsága legyen ma este a mi imádságunk is: Uram, jöjj el! Ámen.

 

Visky Péter

(Elhangzott az Ökumenikus vesperán, a Kolozsvari Evangelikus-Lutheranus templomban, 2012 okt. 9.)

Utolsó módosítás: 2014.03.25