Élő közvetités
FŐMENÜ
VÍZIÓ
Isten országát örömmel építő nyitott közösség.
Ki olvas minket?
We have 58 guests online
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
A TÓKÖZI ÉS AZ ÉRDLIGETI TESTVÉRGYÜLEKEZET IFJAINAK KÖZÖS TÁBOROZÁSA

Honnan jöttetek?

Ebben az évben az érdligeti testvérgyülekezet ifjait a tóközi ifi fogadta vendégül, s ezzel mintegy folytatódni látszik a tavalyi közös táborozás lassan, de biztosan kialakuló hagyománya.

Táborozásunk helyszíne a Bucsin-hegy volt, a Parajdot és Gyergyóalfalút összekötő út 7-es kilométerkő közelében, a Kisküküllő partján fekvő Sion ház volt. A hegyi patak 24 ifjú 4 napos táborozásának „alaphangját” folyamatosan biztosította, mely a városi, és úgy általában önmagunkban hordozott alapzajra gyógyírként hatott.

Az ifitábor programjában a parajdi sóbánya meglátogatása, a szovátai Medve-tóban való pancsolás, az adrenalin szintet növelő, csapatépítő kalandpark bátor abszolválása, a „Só útján” (Parajd) való barangolás és az „iszapbírkózás” átélése szerepelt (lásd a képesbeszámolót).

A tábori élet mindennapjait keretbe foglalta a reggeli és az esti áhítat. A közös beszélgetések alapját a bibliai József-történet szolgáltatta. József testvérbátyainak a kistestvérük iránt tanúsított gyűlölete akkor ér a csúcspontra, amikor őt rabszolgának eladják egyiptomi kereskedőknek. Telnek az esztendők, s úgy tűnik, hogy Jákób családjában József eltűnése felett napirendre térnek. Amikor azonban Kánaán földjén súlyos éhinség kezdett tombolni, Jákób fiait kenyérért Egyiptomba kényszerült küldeni.

József ekkor már magas rangra emeltetett föl, ő rendelkezett Egyiptom összes gabonaraktárai felett.

Amikor József felismerte előtte leboruló testvéreit, első kérdése ez volt: Honnan jöttetek? A földrajzi toposz megjelölése kevésnek bizonyult. Addig nem kaphatnak életet mentő gabonát, míg erre a kérdésre őszintén nem válaszolnak! Kik ők valójában? A valódi tényállásnak megfelelő bemutatkozást nem lehet kikerülni.

Honnan jövök? Hová tartok? – előbb-utóbb szembesülnöm kell létem alapvető kérdéseivel.

„Becsületesek vagyunk“ – hangzik egyszer csak a válasz. S ebben igaza is van a testvérek szóvívőjének, hiszen Egyiptomba nem kémkedni jöttek. Csakhogy ennél sokkal mélyebbről kell érkeznie a válasznak! Onnan, ahonnan egyszercsak minden emberi becsületességem megkérdőjeleződik. Mert saját becsületességem alapján megállni azelőtt, akit „gonosz kezeimmel keresztfára feszítve megöltem”, nem lehet!

Azon túlmenően, hogy a bucsini táborba Érdről és Kolozsvárról érkeztünk, Isten igéje – minden időben – önmagunkhoz, a felebaráthoz, végső soron a Jézus Krisztusban adott felemeltetésünkhöz kíván megérkeztetni. Nagy változás történik azok életében, akik meghallják és elfogadják a ma is érvényben levő, Istentől jövő örömteli üzenetet: „Azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.” És: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.(1Móz 45, 7. 50, 20)

Közös programunkat Kolozsváron folytattuk. Városnézés, bowlingozás mellett, közösen elkészítettük a csoportunkról készült fotó bekeretezését és nevünk aláírásával hitelesítettük azt, hogy ezáltal az egymás el/befogadásának dokumentumát vegyük magunkhoz.

Vasárnap, közös istentiszteletünk alkalmával, amikor is Literáty Zoltán, a testvérgyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, Istennek adtunk hálát megőriztetésünkért, az átélt élményekért, s végsősoron azért, hogy immáron nem valamilyen kényszerűségből, hanem a megtartó szeretet megtapasztalóiként, az imádat és a hódolat lelkületébőlmeghajtjuk térdünket mennyei Atyánk előtt.

 

Mi a lényege egy tábornak, ha nem önmagunk megismerése, önmagunk felismerése másokban? A tábor leg-leg pontja a mászkálás volt, amikor nem klisséként jelent meg a csapatszellem, a határaink érzékelése, testünk elvállalása, hanem konkrét, kézzel fogható módon. Néha József volt az áhítatok főszereplője, néha én, néha te, néha ő, néha mi, néha ti, néha ők. Röviden: a tábor megállt a lábán, kérdés, hogy kién. (Bence)

Nekem nagyon tetszett, hogy a tábor precízen volt megszervezve, mindkét csapat [érdligeti és tóközi] összekovácsolását célozta meg. A másik kedvencem az esti programok voltak: az áhítat és a tábortűzÉs nem utolsósorban a társaság tetszett nagyon, ami ugyebár nagyon ritka. (Balázs)

A tóközi IFI-sek együtt töltöttek egy teljes hetet az érdligeti református ifjakkal, a bucsini CE táborban. Ez alatt a hét alatt több környékbeli érdekességet meglátogattunk, és egyuttal végig kísértük a bibliai József történetét. Én személyesen nagyon jól éreztem magam, szép volt az idő, ezt teljes mértékben ki is használtuk: fürödtünk a Medve tóban, röplabdáztunk, mászkáltunk a kalandparkban. (Áron)

Utolsó módosítás: 2013.07.30
 
REKETÓ - 2013

Csodálatos világ!

Emlékezés a reketói csendeshétvégére

(Fényképek megtekinthetőek itt.)

Kiváncsian vártam a reggelt, hogy újra láthassam a csodálatos virradatot, pára fölszállását és a felhők táncát. Az éjszakai zápor felfrissítette a fenyveserdőt, és hozzájárult a látványos előadás sikeréhez. Nem voltam egyedül, a madarak énekétől hangos volt a völgy.

A tábor is ébredezett, sok kedves mosolygós arc, a sok őszinte tiszta szívű gyerekhang - mind az élet szépségét bizonyította.

A „reketói gyülekezet” tagjaival jól megvoltunk. Nagyszerű volt az asztalközösség örömét, a vetélkedő izgalmát, a csoportos beszélgetést együtt megélni, a kiscsoportos beszélgetéseken részt venni, és nem utolsó sorban felszabadult, vidám énekléssel  Istent dícsérni. Örült a lelkem, amikor az éneklés közben végignéztem a teremben és minden embernek ragyogott az arca. A 85 éves Péter bácsi, aki az idős kora miatt meggyengült a hallása, most kényelmesen hallotta a szívből jövő éneklést, és igyekezett lépést tartani a számára kissé ritmusos énekléssel is.

Sok évvel ezelőtt jártam Reketón. Emlékeztem a gyönyörű völgyre, az oxigéndús tiszta levegőre.
Most azért, valami mégis más volt!

Édesanyám, aki már közülünk elköltözött a mennyei seregek társaságába, egyszer régen, így mondta nekem; „Úgy megváltoztál!” Akkor tiltakoztam, hogy nem, én mindig is ilyen voltam. Vagy mégis megváltoztam? Ki tette ezt velem? Miért?

Renényik Sándor, „A szőnyeg visszája” című vers szavaival együtt vallom én is:

Kétségbe esem sokszor én is

A világon és magamon,

Gondolva, aki ilyet alkotott:

Őrülten alkotott s vakon.


De aztán balzsamként megenyhít

Egy drága testvér halk szava,

Ki, míg itt járt, föld angyala volt

S most már mennyek angyala.


A világ Isten-szőtte szőnyeg,

Mi csak visszáját látjuk itt,

És néha, legszebb perceinkben,

A színéből is valamit.

 

Reketó, 2013 májusában.

Deák Gyöngyi

*  *  *

A csendeshétvégén nagyon jól éreztük magunkat, főleg a vetélkedőn, melynek célja az volt, hogy együtt elevenitsük fel hitvallásunk, a 450 éves Heidelbergi Káté mai üzenetét.

Egy egészen új élményben volt részünk, ami lelkileg feltöltött. Gyülekezetünk tagjaival is sikerült jobban megismerkednünk.

Nagyon jól esett a football utani izomláz – kár, hogy nem kapcsolódtak be többen is a játékba.

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a számunkra első gyülekezeti csendeshétvégén, s reméljük, hogy Isten segitségével, a jövőben is aktívan bekapcsolódhatunk az ilyen közösségi alkalmakba is.

Péter és Dódi

Utolsó módosítás: 2013.06.20
 
ÓVÓNŐI ÁLLÁS
A Tóvidéki Református Óvoda óvónői és dadai állást hírdet.
Jelentkezni a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it címre elküldött önéletrajz által lehet 2013. június 18 -ig. Szakmai végzettség kötelező.
További információ a 0745-465041-es telefonszámon, ill. a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it kapható.

Titkárság

Utolsó módosítás: 2013.06.10
 
Gyülekezeti csendeshétvége

Május 24 – 26. között, a Reketó völgyében gyülekezeti csendeshétvégét szervezünk.

Téma: Hétköznapi hit.

Árak:

  • 0 - 4 év ingyenes
  • 4 - 13 év 50 lej
  • felnőtt 100 lej (szállás/étkezés)

 

Lehet jelentkezni a 0751/133763 mobil számon.

Szeretettel várunk!

Utolsó módosítás: 2014.02.03
 
Áldott pünkösdi ünnepet!

Az emlékeztető Szentlélek

 

"Ama Vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya ... eszetekbe
juttatja mind azokat, amiket mondottam nektek."

(Ján 14,16.)

Nem olyan magától értődő dolog az, ha ma, kétezer év múltán is tudunk és beszélünk még Jézus Krisztusról, Megváltónkról. A Szent Lélek kiáradása kellett hozzá. Az Ő munkálkodásának csodája ez!

Különben Jézus Krisztus minden beszéde homokba írt szó lett volna, amelyet néhány évtized széljárása eltörölt volna.

Karácsonytól nagypénteken és húsvéton át egészen a mennybemenetel ünnepéig, a mi Urunk Jézus Krisztus megszületésétől kezdve megáldoztatásán és a halál fölötti győzelmén át mennyei megdicsőüléséig, az Isten mindent feltárt előttünk, amire óhatatlanul szükségünk van.

Abban, amit Jézus Krisztus "mondott nekünk", megtalálhatjuk minden éhségünk és minden szomjúságunk megelégíttetését.

Áldott a Szent Lélek, hogy nem szűnik meg minket mindig visszavezetni abba a szükségbe, mely számunkra nélkülözhetetlenné teszi az “élet kenyerével”, Isten Igéjével való táplálkozásunkat!

 

El Greco: Pünkösd

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pünkösd I. napja (május 19.):

Úrvacsorás istentisztelet – 10:00 óra és 17:00 óra.

Pünkösd II. napja (május 20.):

Istentisztelet – 10:00 óra és 17:00 óra.

Pünkösd III. Napja (május 21.):

Istentisztelet – 10:00 óra.

Utolsó módosítás: 2013.05.18
 
Gyermekrajz kiállítás
Események

Feltámadt az Úr bizonnyal!

Húsvét ünnepkörében gyermekrajz-kiállítás .


Kolozsi Kata, a Tóközi Református Óvoda igazgatónője, “Feltámadás” címmel, gyermekrajz-kiállítást hírdetett meg .

Az óvodás gyermekeink rajzai mellett, gyülekezetünk Vasárnapi Iskolás gyermekei és a Tálentum Református Iskola kisdiákjai is beküldték alkotásaikat. Összesen 27 rajz lett beválogatva és kiállítva templomunk imatermében.

A virágvasárnapi istentiszteletet követően, a tárlat ünnepi megnyitóján Visky András író méltatta a kiállított alkotásokat.

Bennünket, felnőtteket a gyermekrajzok ismét arról győzhetnek meg, hogy úgy igazán a gyermek tud őszintén csodálkozni, bizalommal kitárulkozni és elfogadni, s ezáltal közelebb kerülni a feltámadás titkához. Ennek következményeképpen, görcsmentes kézmozdulatokkal, "tiszta teológiai" látások kerültek megfogalmazásra.

A kereszt takarásába került korpusz kontürje a véget nem érő kérdést hírdeti: “miért tetted ezt velem?” - “Jézus  a Kereszten” c. rajz – Buta J. Krisztián, 6 éves.

A “Villámlás” című akvarell a nagypénteki eseményt rögzíti: a déli órákban Jézus “kibocsátotta az ő lelkét”, s ezt követően az egész föld sötétségbe borult! Azonban a koromsötét égboltot villámlások világosítják meg. Feltartóztathatatlanul “eljő a hétnek első napja” - Zágoni Dorottya, 6 éves.

A lebegő hímestojás a földhöz tapadt emberi életünk fölszabadulásáról tesz bizonyságot - Horváth Fülöp, 6 éves.

A Feltámadott félreérthetetlenül ránk bizza a halál feletti győzelem hirdetését. Az “Angyal” című alkotásban, finom vonalvezetéssel ábrázolt angyal, tulajdonképpen az édesanya, aki ennek a küldetésnek tesz eleget - Csiszér Ilka, 5 éves.

Az üres sír mellett, önfeledt angyalok belekiáltják ebbe a világba, hogy “Feltámadt az Úr bizonnyal” - Konc Gergely, 6 éves.

A sikeres rajzkiállítás szervezői könyvjutalomban részesítettek minden rajzát kiállító gyermeket. Az “érett művészek” Balázs Imre József  “Blanka birodalma” című gyermekverses kötetét (Koinónia, 2012) lelkes tapsolás közepette vehették át.

A szervezőknek szívből köszönjük, hogy a húsvéti örömüzenetet ilyen meglepetésszerűen közvetítették felénk.

Kalló Angéla fotói a kiállítás ünnepi megnyitóját dokumentálták. Itt tekinthetjük meg.

vp

Utolsó módosítás: 2014.05.30
 
ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPET!

Mert én élek, ti is élni fogtok. (Jn 14, 19)

Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül!

Ha hisszük ezt, akkor jó fogunk élni és meghalni. Mert Krisztus a halált nemcsak önmagáért győzte le és támadt fel a halottak közül, hanem úgy kell értened, hogy ez ránk nézve is érvényes, és a feltámadt Úrban mi is benne vagyunk, s ez által mi is feltámadunk és vele együtt örökké élünk.

Hiszed-é ezt?

Jertek ünnepeljünk együtt, hogy már ez életünk napjaiban ízlelhessük az örökélet jó ízét.

 

HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR ISTENTISZTELETEINEK

RENDJE2013.

Március 24.

Virágvasárnapi istentisztelet 10 órától

Március 25 – 28.

Bűnbánati istentiszteletek 18 órától

Március 29.

Nagypénteki istentisztelet 10 órától

Passió-istentisztelet 18 órától

Március 30.

Nagyszombati istentisztelet 18 órától

Március 31. húsvét első napja

Úrvacsorás istentisztelet 10 és 17 órától

AFébéOtthonban 17 órától

Április1 . húsvét másodnapja

Ünnepi istentisztelet 10 és 17 órától

Április 2. húsvét harmadnapja

Ünnepi istentisztelet 10 órától

Utolsó módosítás: 2014.02.03
 
ProChrist
Hírek

A ProChrist evangélizációs héten készült fényképek megtekinthetőek itt.

Utolsó módosítás: 2013.03.15
 
PÁRbeszélgetés
PÁRbeszélgetés

Vasárnaponként, 19:30 óra
Kolozsvár-Tóvidéki Református templom imatermében

Szabadság, bizalom, intimitás, érzelmek, nemiség, veszekedés, közös döntés ... tizenkilenc téma a házasság legfontosabb kérdéseiről.
"Tananyagként" használt munkafüzetek segitségével, jegyesek és házasok belevághatnak a párbeszélgetés nagy kalandjába.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Szabadság, bizalom, intimitás, érzelmek, nemiség, veszekedés, közös döntés ... tizenkilenc téma a házasság legfontosabb kérdéseiről.
"Tananyagként" használt munkafüzetek segitségével, jegyesek és házasok belevághatnak a párbeszélgetés nagy kalandjába.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Utolsó módosítás: 2013.04.12
 
Pro Christ 2013 - hírlevél
Hírek

 

Utolsó módosítás: 2014.02.03
 
Pro Christ 2013
ProChrist

Minden este 19:00 órai kezdettel.

 

A Pro Christ himnusza

 

Meghívó

 

Utolsó módosítás: 2014.02.03
 
«  Start  Prev  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  Next  End  »