|
Rendező: Robert Woodruff (USA)
Szöveg, dramaturgia: Visky András
Caravaggio: “… a rangot megveti, nem lesz belőle aranyláncos akadémikus például, holott az akadémikusok, akik közül többen a legádázabb ellenségei is voltak, fogcsikorgatva elismerik, hogy a késő reneszánsz és a kora barokk legnagyobb tehetségével van dolguk. Egy kényelmetlen ember, akinek a szentség kiáradásáról talán a legmélyebb tapasztalatai voltak a nyugati kultúrában ...” (VA)
Január 19 -én, hétfő este sikerült együtt megnézni, majd ezt követően a színház studiótermében, “azon melegében” közösen megbeszélni a “Caravaggio Terminál” című színházi előadást. A beszélgetés meghívottai: Kocziszky Éva (Budapest), Láng Zsolt (Marosvásárhely), Berszán István (Kolozsvár). A házigazda szerepét Visky András, a színdarab szerzője vállalta magára.
Reflexiók:
Visky András azt kívánta, a tegnap esti előadás végén, hogy az éjjel ne aludjunk, elmélkedjünk a látottak és hallottak felett.
Én ezt meg is tettem.
Olyan nagy öröm van a szívemben, azért is, hogy együtt - bétásokkal és nemcsak - ott lehettünk az előadáson, de főleg azért, hogy másodjára láttam az előadást, és azt együtt megbeszélve, sokkal többet megértettem - vagy csak úgy gondolom!? -, de az is lehet, hogy egy új dolog született meg a szívemben.
Láng Zsolt által elmondott gondolat is a szívemből szólt, hogy ti. a nézőkben történik meg a csoda, amikor elfeledkezek magamról és érzem, hogy ez én vagyok, rólam szól, én játszom a „szerepet”.
Jó volt a meghívottakkal a beszélgetés, mert kikristályosodott bennem az, hogy én másképp látok dolgokat.
Kocziszky Éva emlegette, hogy neki a halál jutott eszébe a sok fekete szárnyú angyalok láttán, meg hogy nem érezte az élettel való harcot.
DE bizony én pedig azt is éreztem, hogy ott volt a Lélek keresése is! Sokat foglakoznak azzal, hogy a test olyan erőtlen, üres a Lélek nélkül – nagyon tetszett, amikor a tüdőről volt szó, fantasztikus felismerés volt az, hogy a tüdő formája az angyalszárnyához hasonlítható!
Csodálatosan hatott rám az, amikor Caravaggio becsukott szemmel elképzeli a modelljeit, festményeinek részleteit.
Itt érzem én a "meztelenséget", amikor képes egy ember ilyen szinten kiüresedni önmagától.
Értitek-e azt, amit mondok? Amikor már nem úgy élünk, hogy önmagunkat és a mellettünk élőket alakoskodásainkkal folyton-folyvást becsapjuk … Kedveseim ez nem az élet?!
Fizikailag lemeztelenedve?! - engem, személyszerint, zavarba hozott volna, vagy elvonta volna a figyelmemet a lényegről. Ahogyan András mondta, tényleg azzal van tele a sajtó, tv, a média.
Nem utolsó sorban a Berszán István gondolata is nagyon felemelő volt, amikor én akarom megmenteni Istent, amikor magamon kívül keresem a „művészt”. Köszönöm Nektek!
(Azzal a jelenettel nem tudtam, mit kezdeni, amikor Carvaggio a lány hátán tetovál, operál …?) A lábak, h miért voltak feketék ... csak sejtem.
Isten áldjon, és kívánok sok ilyen drága felismerést: ” A szél arra fúj, amerre akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy, így van mindenki, aki Lélektől született.” (Ján.3, 8) Gyöngyi
Kedves Gyöngyi,
nagyon köszönöm gondolataid nyilt bevállalását.
Rám is nagy hatással volt az azon melegében történt megbeszéléssel egybekapcsolt előadás. Engem különösképpen a "szent terek" sterilitása foglalkoztatott/tat: az az állapot ez, amikor annyira "jó" embernek tudom magam, vallásos tézisekkel alaposan fölvértezve, hogy úgy igazán nem kívánom az evangéliumot. Pedig a "szent tér" belakása a "mocskos lábuak" számára adatott, és folyamatosan adatik. Micsoda frenetikus örvendezést lehetne átélni - egy másik hasonló gondolat mentén - a "pestis" feletti győzelem megtapasztalóiként! Márpedig a gyülekezet most is - ld. a szakirodalmat: Biblia - a "pestis" feletti győzelem ünneplők közössége. Péter
Gyöngyi drága! Milyen vagány, hogy ilyen bátor és őszinte vagy! És vetted a fáradtságot leírni a gondolataidat. Én, személy szerint nagyon örülök és köszönöm! Nekem fantasztikus élmény volt, hogy előttem, mellettem, hátam mögött éreztem a bétát :-)))) Ezért is vállaltam be már harmadjára az előadást, - mindig más egy kicsit! Hiszem, hogy a színpadra is jutott a sugárzásból. Shalom! Réka
Kedves Gyöngyi! Kedves Gyülekezet!
Köszönöm a figyelmes és szeretetteljes szervezést, valamint mindenkinek a csendes és intenzív jelenlétét.
Nagyon sokat jelent a színészeknek, talán érzitek ezt, hogy egy kolozsvári református gyülekezet tagjai számára fontos a munkájuk - ez bizony önmagában is a szeretet bizonyságtétele részetekről.
Igazán hálás vagyok nektek mindannyiótoknak, hogy eljöttetek és megnéztétek ezt a nagyon is nehéz, egyáltalán nem szórakoztató darabot, amelynek a megírása, majd a próbái során talán a legmesszebb mentem el a hitre és megváltásra való szorultságunk nyilvános beismerésében.
Megéltem azt, amivel minden bizonnyal az első keresztények, és azóta minden hívő ember szembesül: az evangélium centrumában a feltámadás üzenete van, ennek a személyes hite, komolysága és boldogsága tesz bennünket teljesen emberré és Krisztus tanítványaivá.
Ha volna igazán bátorságom, akkor a legközelebbi darabomat Pál apostolról írnám: tulajdonképpen kizárólag a tövisről, erről a titokzatos, nagyon személyes, finom szemérmességgel emlegetett teherről, amit a testében hordoz, és amitől Isten soha nem szabadította meg őt... De a bátorsághoz testvérek kellenek, ezek a tegnap esti tekintetetek, amelyek Krisztus valóságos testére emlékeztetnek engem.
Isten áldjon és őrizzen benneteket!
Kisebb, most éppen nagyon hálás testvéretek:
András
|
