Mennyire fontos a szolgálatkészség, a házastársak meghitt kapcsolatának elmélyítése, egymás tisztelete, megbecsülése és bátorítása, és hogyan forrasztja mindezeket egységbe a szeretet kötőanyaga. Miképpen állíthatnánk le magunkban az úgynevezett "hibakereső autómatát", vagyis azt a belső hangot, amely pillanatok alatt képes kimutatni a másik hibáit ... Szóval, önmagunkkal szembesítő kérdések ezek - jertek, és együtt növekedjünk az egymás elfogadásában. Szeretettel várunk.
Utolsó módosítás: 2016.02.10
Egyetemes Imahét - 2016 január 17-24.
Hírek
Imahét a Krisztus-hívők egységéért
Isten tetteinek hirdetésére elhívottan „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1Pt 2,9)
Bibliaolvasás: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (1Pt 2,9-10)
1. nap: Január 17. vasárnap de. 10:00 óra – NE MARADJON A KŐ A SÍRNÁL Ez 37,12-14 Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem. Zsolt 71,18b-23 Istenem, hatalmad és igazságod a magas égig ér. Róm 8,15-21 Szenvedünk vele, hogy megdicsőüljünk általa. Mt 28,1-10 Nincsen itt, mert feltámadt amint megmondta.
2. nap: Január 18. hétfő 19:00 óra – ELHÍVATOTTAN AZ ÖRÖM HIRDETÉSÉRE
Szolgál: Varga Zoltán lelkipásztor (Türe) Ézs 61,1-4 Az én Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Zsolt 133 Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Fil 2,1-5 Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok. Ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Jn 15,9-12 - Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.
3. nap: Január 19. kedd 19:00 óra – TANÚSKODÁS A KÖZÖSSÉGRŐL
Szolgál: Botos Csaba lelkipásztor (Somosd) Jer 31,10-13 Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán. Zsolt 122 Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek. 1Jn 4,16b-21 Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, s a testvérét viszont gyűlöli, az hazug. Jn 17,20-23 Teljessé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem.
4. nap: Január 20. szerda 19:00 óra – A HÍVŐK SZENT PAPSÁGÁNAK HIVATÁSA EVANGÉLIUM HIRDETÉS
Szolgál: Gede Csongor lelkipásztor (Kolozsmonostor) 1Móz 17,1-8 Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Zsolt 145,8-12 Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Róm 10,14-15 Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? Mt 13,3-9 A többi mag viszont jó földbe esett és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
5. nap: Január 21. csütörtök 19:00 óra – AZ APOSTOLOK KÖZÖSSÉGE
Szolgál: Nagy Dávid messiáshivő közösség rabbija (Nagyvárad) Ézs 56,6-8 Az én házamat az imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára. Zsolt 24 Ki mehet föl az Úr hegyére? ApCsel 2,37-42 Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Jn 13,34-35 Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én is szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!
6. nap: Január 22. péntek 19:00 óra – VAN EGY ÁLMOD?
Szolgál: Balázs Attila lelkipásztor (Szentlászló) 1Móz 37,5-8 Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet láttam! Zsolt 126 Olyanok voltunk, mint az álmodók. Róm 12,9-13 A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők. Jn 21,25 Maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.
7. nap: Jnuár 23. szombat 19:00 óra – EGYÜTT IMÁDKOZVA
Szolgál: Kozma Zsolt ny. professzor (Kolozsvár)
Beszámoló: Szabó Attila misszionárius (Nepál) Ézs 62,6–7 Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Zsolt 100 Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön. Szolgáljatok az Úrnak örömmel! 1Pt 4,7b-10 Legyetek bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. Jn 4,4-14 Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgóvíz forrásává lesz benne.
8. nap: Január 24. vasárnap de. 10:00 óra úrvacsorás istentisztelet – EGYSÉGÉRT ÉGŐ SZÍVEK
Szolgál: Lészai Lehel tanár/lelkipásztor (Kolozsvár) Ézs 52,7-9 Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz. Zsolt 30 Te gyászomat örömre fordítottad. Kol 1,27-29 Milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van. Lk 24,13-36 Mózestől, meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az írásokban róla szólt.
Utolsó módosítás: 2016.01.22
Karácsonyi ünneplés
Beszámoló
Képes beszámoló a karácsonyi ünneplésünkről.
A fotókat Pap Attila készítette.
Utolsó módosítás: 2016.01.04
Cipősdobozok
Béta Café/Beszámolók
December 8-an este a Béta Café alkalom az ajándék-cipősdobozok készítésének helyszíne volt. Jó hangulatban, örömmel lehettünk együtt, s ezáltal tanulgathattuk az adás mikéntjét is.
ADVENT A CSALÁDBAN címmel ifjúházasok találkozóját éltük át dec. 4-6. között a zutori ifjúsági központban. Nagyszerű beszélgetések alakultak ki a fiatal édesapák és édesanyák közösségében: az, aki várakozásainak bizonyos pontjain rezignáltan megállapítja, hogy "nincs emberem", magamra maradtam - tegye fel önmaga számára a kérdést: van-e Istenem? A kérdéssel való őszinte szembesülés eredményeképpen "lábra állok", elindulok a másik felé, s csodák csodájára közösségre lelek. Isten nem magányosan létező Isten, gyermekei sem élhetnek elszigetelten.
vp
Képesbeszámoló:
Utolsó módosítás: 2015.12.17
KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR - 2015
Hírek
A KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR ISTENTISZTELETEINEK RENDJE
December 13., advent III. vasárnapja 10:00 – adventi zenés istentisztelet
Adventi vásár és szeretetvendégség
20:00 – Shoebox for song (Sapientia – Tordai u. 4. sz.)
December 20. advent IV. vasárnapja
10:00 – Istentisztelet
Adventi vacsora – 18:00 óra
December 21-23. között – 18:00 Karácsonyra előkészítő istentiszteletek
Az évenként kétszer megszervezett Alpha-klub tevékenysége az idei őszivel együtt immáron a tizedik sorozatot teszi ki. Templomunk alagsorában 2010 őszén indult az első, s azóta az asztali beszélgetéseken eddig összesen kilencvenketten vettek részt. A még tartó Alpha-sorozat igen fontos különbséggel tér el a többitől: a tizenegy beiratkozott személy közül négyen a csütörtök esti találkozásainkat konfirmációjukra való felkészülésüknek is tekintik. Ha Isten megsegít, gyülekezetünkben nov. 22-én nyíltan megvallják hitüket, majd ezt követően, advent első vasárnapján a fogadalomtételüket követően az úrvacsora sákramentumában részesülnek.
Az Alpha-sorozat egyik konkrét gyümölcse a Béta Café csoport, melynek tagjai kedd esténként rendszeresen találkoznak, és a már megkezdett beszélgetések folytatódnak elmélyültebb formában, valamint a különböző diakóniai jellegű szolgálatokban való részvállalásban is élénken jelen vannak (pl. két kárpátaljai rászoruló család rendszeres anyagi támogatásban való részesítése).
Ha már összegzésnél tartunk, feltétlenül meg kell említsük, hogy ez év elején egy kihelyezett Alpha-sorozat is létrejöhetett. Igen, kihelyezettre sikeredett, ti. Csiszér Balázs és Halmen Balázs a legutóbbi Kenya-projektjüket arra is fölhasználták, hogy a Ruzinga-szigeten (Viktória tó) özvegyasszonyokból (férjeiket az AIDS betegség vitte el) álló csoportnak egy hét részes keresztkérdések-sorozatot tartottak. Ez esetben a gazdagon megterített asztal hiányzott, azonban a sorozat végén a csoport tagjai egy-egy zsák lisztet kaptak.
A reketói Alpha-csendeshétvégére (okt. 24–25) a volt alphásokat is meghívtuk. Jó volt együtt lenni, és fölfrissíteni fölismerésünk: szükségünk van arra, hogy a Krisztus-testben az egymáshoz való tartozásunkat gyakoroljuk. Részletek a 10-ik alpha sorozatról.
vp
Utolsó módosítás: 2015.12.19
OKTÓBER 23. – EGY BOLDOG NAP
Göncz Árpád emlékének ajánlom
Egy boldog napra emlékezünk most, október 23-án, az 1956-os magyar forradalom napján. Kivételes, egyetlen pillanattá formált összesűrűsödése a szenvtelen történeti időnek, egyetlen pillanat, mondom, amely a szó legnemesebb értelmében történelemmé lett, mert a szabadságot mint az emberiesség leglényegét mutatta meg és tette valóságossá, minden emberi különbözőségtől függetlenül, sőt kifejezetten ebből merítve iszonyatos erejét.
A naptári adat a maga rendjén a múltba hull, a pillanat azonban, mely az örökkévalóságot mintázza, sohasem. Hátat lehet ugyan fordítani neki, kétségbe lehet vonni időszerűségét, sőt meg is lehet tagadni, de eltűnik-e attól a föltámadt tenger, hogy nem veszünk róla tudomást? Gyermekek és felnőttek, nők és férfiak lelkében teljesedett be, azokéban, akik 1956-ban fölkeltek és a Kossuth Lajos téren rájuk terülő sötétségben hazug, a valóságot elfedő újságokból rögtönzött fáklyákat gyújtottak és attól kezdve nem álltak el a demokratikus köztársaság eszméitől. Alig pislákoló lángok, füstölgő mécsesek – a rettenetes fényesség, kikerült, íme, a véka alól és minden kétséget kizáróan megmutatta, hogy a szabadság mindannyiunk igaz valója, és hogy, ami most igazán jelentősnek tűnik itt Kolozsváron is, csak egyenlő emberek közös tetteként válthatja be önmagát. Szétrobbanó szeretet és társadalmi szolidaritás, ünnepélyesség és tettvágy, valamiféle, az ország határain átcsapó nagyság megsejtése; hullámzó embertömeg, de mindenki személyes ismerős – valami hasonlóra vágyunk az úgynevezett békeidőkben is, arra tudniillik, hogy valóságos tartalma legyen annak a szónak, hogy közjó, amiben, nos erről van szó, ne részesítsen bennünket senki, mert mi magunk akarjuk egymást részesíteni belőle, szabadon és korlátozások nélkül. Egy szó, nép, amit alig merünk kimondani, 1956 megtisztított szava, és a hozzá tapadó népakarat, ennek a közvetlensége és minden kisajátításnak ellent álló valósága.
Nem félni, lehetőleg sohasem, de legalábbis engedni, hogy a cselekvő szeretet kiűzze szívünkből a félelmet, hogy felelősen gondolkodó és cselekvő autonóm civilekként releváns politikai tetteket hajtsunk végre, megértve és elfogadva, hogy nincsenek kis és nagy tettek, jelentéktelenek és rangosak, mert mi magunk vagyunk jelen bennük és ők bennünket jelentenek, márpedig önmagunk hozzáadása a közösségünk és, bizony, a világ egészének életéhez múlhatatlan és boldog emberi kötelességünk.
Vajon mára, amikor egészen új félelmek terrorja alatt élünk, valóban eljelentéktelenedett, sőt talán ki is hunyt 1956 szelleme?
Demokratikus köztársaság, mondtam korábban: veszélyes, csaknem idegenül hangzó szószerkezet. 1956-ot az én nemzedékem nem élte meg, arra viszont jó szívvel gondolhatunk, hogy talán éppen a forradalom iránti szerelemből fogantunk, de még eltökéltebben emlékezhetünk arra, hogy az 56-os forradalom 1989-ben lépett a maga krisztusi korába, hogy megvalósítsa mindazt, amit az önkény, a nagyhatalmi önérdek és vakság módszeresen vérbe fojtott. És itt ez a szó, hogy demokrácia: 56 és 89 szava ez is, amiről napjainkban a demokratikus úton választott politikusok egyike-másika mint a politikai célkitűzések hathatós megvalósítása élőtt tornyosuló akadály tesznek egyre gyakrabban említést.
Kettészakadt ország, megátalkodott szembenállás, törzsi-ideológiai háborúk – holott nem a feltétlen, hatalmilag meg végképp ki nem kényszeríthető egyetértésre kellene törekednünk, elég volna, ha szabad civilekként, mint azok az elképesztően szép arcú ismeretlenek a forradalom fekete-fehér fényképein, akik 1956 október 23-án egymásba karolva örültek a másik ember közelségének, nos az ő példájukat követve tennénk nyilvánossá a másikétől eltérő véleményünket jogról és biztosnágról, hagyományról és progresszióról, nemzetről és Európáról, a részletező és felelős beszélgetés, nem utolsó sorban pedig egymás meghallása és meghallgatása fontosságában bízva. Milyen boldogan „európáztunk” a 90-es években, nekünk meg, kisebbségben élőknek az Európához való tartozás kifejezetten a világ kinyilását jelentette, most meg milyen könnyen mutatkozunk hajlandónak hátat fordítani és bezárkózni, amikor az emberiesség és szolidaritás helyzetei elé vagyunk állítva.
Nem hiszem, hogy volna olyan kihívása a korunknak, mely a szabadságunk feladása árán volna megvalósítható, de nem hiszem azt sem, hogy szabadságunkból, és nem önzésünkből fakad a szegények és marginalizáltak, a gyöngék és kitaszítottak, menekülők és idegenek előtti bezárkózásunk. „Idegen voltam és befogadtatok engem” – mondja a kereszténység alapítója, a názáreti Jézus, akit másutt meg „egyetlen idegenként” nevez meg a Szentírás, ez a tüneményes elbeszélés-gyűjtemény, amin a nyugati civilizáció alapszik.. A szeretet feltétlen parancsával szemben mintha bizony mindannyian migránsok és konok menekülők volnánk, riadtan és kétségbeesetten értékeket védelmezünk, jóllehet saját elveink feladása árán, amelyek közé az idegenek és vándorok befogadásának parancsa is hozzá tartozik, lehetetlen megőrizni bármit is, mert önmagunkat számoljuk fel, menthetetlenül. Hátat fordítani vagy pusztán szociális-anyagi kérdésnek felfogni az idegenek befogadását: mindkettő szellemi identitásunk elárulását jelenti. Veszélyes méreteket öltött és tovább növekszik Európában a gettósodás, mondjuk, és igazunk van, de a kérdés alapvetően mégis az, hogy van-e egyáltalán mihez asszimilálódni, amennyiben önazonosságunk és a sokunknak oly becses európai kultúra centrumába a jólét bálványát helyeztük, amely a tehetősek kiváltságos helyzetét jelenti és az egyenlőtlenséget és esélytelenséget mélyíti el, és ez alól természetesen Kelet-Európa sem kivétel. Nekünk nem szükséges menekülteknek vagy bevándorlóknak lennünk, hogy ne tapasztalnánk meg például a korrupció mindent eluraló és megfojtó hatását, miközben az oktatás vagy az egészségügy a leghátul szerepel a prioritások listáján. Alig ismerek olyan erdélyi magyar vagy román családot, amely ne tartaná számon a saját menekültjeit Nyugat-Európában vagy a Tengeren túlon, azokban a családokban viszont, ahol a gyermekek még nem nőttek fel, ugyanúgy a gazdag Nyugat számít egyetlen elfogadható otthonnak, holott nem élünk polgárháborús viszonyok között.
Hirtelen nyomasztó lett, amire olyannyira vágyakoztunk, a világ egészének a hozzánk való közelsége tudniillik. Mindannyian idegenek és vándorok lettünk, saját szellemi-intellektuális identitásunk pedig váratlanul túlontúl nagy tehernek mutatja magát, hogy tudniillik a méltányosság és egyenlőség, a szeretet és a szelídség vallásából volnánk valamennyien, és ez a spirituális eszmerendszer a Felvilágosodás korában ültetődött át a társadalmi élet hétköznapjaiba, a bennünket önmagunk őrületeitől, az időről időre feltörő diktatúra utáni vágyunktól például megvédő intézményrendszer formájában. Mi csak azok lehetünk, akik vagyunk, és akikké egyre inkább lennünk kell: józan demokraták, akik nem hihetik egyetlen pillanatra sem, hogy valaki más, esetleg mások gondolkozhatnak és oldhatják meg életünk dolgait helyettünk.
1956 október 23., ez a boldog őszi nap az emberi lelkeben szétáradó fényével kiűzte az önzést, kiűzte a kicsihez, az egyre zsugorodó, lehet, hogy már ki is üresedett értékeinkhez való vak ragaszkodást, szembefordított bennünket a magunk kicsinyességével és visszavezetett a szabadság és szolidaritás mindig nagy, méltóságos tettéhez. Amikor tehát a magyar forradalom nagyszerű napjára emlékezünk, el is kötelezzük magunkat egyszersmind, hogy bátorságából bátorságot, önfeláldozásából önfeláldozást, sodró szeretetéből szeretetet és boldogságából boldogságot merítünk, hogy ne váljunk a magunk és mások szabadságának árulóivá. Józan demokraták, a világ életének egészére tekintő felelős patrióták – ez a mi örökségünk. És mert valódi örökség, nemcsak mögöttünk a múltban, hanem előttünk is áll, egyetlen feladatként.
Kolozsvár, 2015. október 23.
Visky András
Elhangzott 2015 október 23-án Kolozsváron, az 1956-os forradalomra emlékező hivatalos ünnepségen.
Az évenként kétszer megszervezett 